Ugrás a tartalomra

Miskolc

Olyan dolog történt a Baráthegyieknél, amire korábban még soha nem volt példa
MiskolcBelföld
Egy időben három alom labrador kölyök nevelkedik a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolánál. Erre még nem volt példa – tájékoztatta lapunkat Berta László kommunikációs vezető, hozzátéve: az is különleges, hogy mind a három anyakutya először szült.
Megtartotta évadnyitó társulati ülését a Miskolci Csodamalom Bábszínház
KultúraMiskolc
Öt új bemutatóval, öt régen játszott előadás felújításával és legalább négy vendégelőadással – melyből kettő 16 éven felülieknek szól – készül ebben az évadban a Miskolci Csodamalom Bábszínház.
Letartóztatták azt a miskolci férfit, aki saját gyermekét molesztálta
BűnügyMiskolc
A mindössze 11 éves kislányával erőszakoskodott az a férfi, akinek elrendelte a letartóztatását a Miskolci Járásbíróság.
Hope-ra is lehet szavazni a munkakutyák versenyén
Miskolc
Az év hős négylábúját keresik Magyarországon. A miskolci németjuhász, akit gazdája Mancs reinkarnációjaként tart számon, bekerült az országos verseny döntőjébe.
Szent Ferenc életéről a művészet nyelvén az Ars Sacrán
KultúraEgyházMiskolc
Assisiben tett zarándokútjáról számolt be a zene, a kép és az irodalom eszközeivel a miskolci Versbarátok Köre.
Érettségi tétel lesz a Sorsod Borsod
SzabadidőOktatásMiskolc
Első könyves szerzőknél viszonylag ritkán fordul elő, hogy kötetük kortárs irodalmi tananyag legyen egy középiskolában.
Az egész országra „összehangolt védekezést” rendelt el Orbán Viktor
MiskolcBelföld
A Magyarország folyóin levonuló súlyos és elhúzódó árhullám miatt a védelmi és biztonsági szervezetek, a közigazgatási szervek védelmi feladatainak koordinálása és összehangolása céljából az ország egész területére összehangolt védekezést rendelt el a miniszterelnök.
Minap-indító (2024. 09. 18.): időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
MiskolcSzabadidő
Zivatar veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetés lépett érvénybe a vármegyére vonatkozóan.
villanyrendőr dísz kivilágítás
Kivilágítják az új Villanyrendőrt, a kedd esti próbaüzem sikeres volt
KörnyezetCelebhírekMiskolc
Befejeződött a Villanyrendőrnél található emlékmű rákötése az elektromos hálózatra, így megkezdődhet az építmény világításának a tesztelése, a rendszert először kedd este próbálták ki.
Több százezer fecske élete forog kockán az időjárás miatt
KörnyezetMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A lakosság segítségét kérik a madármentő állomások a legyengült fecskék befogadásában.
Képgaléria
A képzőművészet, a színház és az irodalom találkozott a rendhagyó bemutatón
KultúraSzabadidőCelebhírekMiskolc
Különleges produkcióval várták a közönséget a miskolci Tudomány és Technika Házában szeptember 16-án este, ahol egyetlen performance keretében, az itt és most megismételhetetlenségével találkozhatott a nagyérdemű.
Egyelőre még nem indítják el a távfűtést 
Miskolc
A hétvégén ugyan alaposan lehűlt a levegő, de a meteorológiai előrejelzések szerint melegszik a levegő, így a napi középhőmérsékletek még nem indokolják azt, hogy a MIHŐ beindítsa a távfűtést.
A MEAFC-Peka Bau nyerte a Szaniszló Sándor Emléktornát
SportMiskolc
A szeptember 13-15. között Miskolcon megrendezett VII. Szaniszló Sándor Emléktorna a házigazda MEAFC-Peka Bau NB I/B, Piros-csoportos férfi kosárlabda csapatának a sikerével ért véget.
Mutatjuk, hogyan változik a forgalmi rend hétvégén a Miskolci Piknik idején
MiskolcKultúraSzabadidő
Az idei Miskolci Pikniket szeptember 20. és 22. között rendezik meg a belvárosban, a fesztivál helyszínein jelentős forgalomkorlátozásra kell számítani.
Minap – Indító (2024.09.17.) – Időjárás, levegőminőség, horoszkóp
KörnyezetCelebhírekMiskolc
Őszies lesz az idő, reggelre pára, köd, délután napsütés jöhet, de legalább kedden már megszűnik a fronthatás.
Szomorúság: Elmarad a 27. Bükki Kerékpáros Teljesítménytúra
SportMiskolc
A túra több mit két évtizede fix program volt a régió bringásainak, az, hogy idén pontosan miért marad el, a szervezők közleményéből nem derült ki. 
Érettségi felkészítők indulnak a Miskolci Egyetemen
OktatásMiskolc
Közép- és emelt szintű érettségire felkészítő és kompetenciafejlesztő kurzusokkal segíti a középiskolásokat szeptembertől a Miskolci Egyetem. A részvétel felvételi pluszpontot jelenthet azok számára, akik Miskolcon folytatják felsőfokú tanulmányaikat.
Közeledik az idei Barátság Maraton utcai futófesztivál
SportMiskolc
A 23. Miskolci Barátság Maraton Futófesztivál mezőnye október 20-án, vasárnap ismét az Egyetemvárosban találkozhat, hogy négy egyéni távon, egy félmaratoni váltóban, valamint gyermekfutamokon mérhesse össze felkészültségét. A kedvezményes előnevezésre október 6-ig van lehetőség.
Szolnokon is szépen helyt álltak a miskolciak
SportMiskolc
Az U16 és U14 korcsoportos sportolókat felvonultató viadalon a Miskolci Sportiskola atlétái ezúttal is kiválóan teljesítettek.
Képgaléria
Teret kapott a miskolci diákság a Miskolc Plázában
MiskolcOktatás
Impozáns helyen, a Miskolc Plázában kezdte meg működését hétfőn a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület új szolgáltatása MiKuckónk Ifjúsági Iroda és Közösségi Tér néven. Az új iroda célja, hogy helyet biztosítson az egyesület és a fiatalok számára a tevékenységeik hatékony folytatásához, programjaik szervezéséhez a városban.