Miskolc
Csillogó szemekben villant a kék fény: nyílt napon keresték a jövő rendőreit
A „kéklámpás hivatások” legizgalmasabb momentumaiba pillanthattak be a csütörtök délelőtt a rendvédelem iránt érdeklődők.
A véletlenből született absztrakt festmények láthatók a MűHa galériájában
Első alkalommal nyílt Miskolcon kiállítása Papp András festőművésznek „Irányított véletlen” címmel.
Közlekedési információk csütörtök reggel Miskolcon
Ismét sokfelé lesznek hibaelhárítási munkálatok a városban, karbantartás miatt nem működnek a jelzőlámpák a Vasgyári út – Kiss Ernő utca kereszteződésében.
Kevesen csüngtek még úgy a Városházán, mint a Miskolcot nemsoká ámulatba ejtő művészek
Volt is értetlenkedés.
Négyszázhetven millió forint érkezik Miskolcra
Elrajtolhat a körzeti seriff-rendszer, új eszközökhöz juthat a Városgazda Kft.
Rendkívüli közgyűlést sürget a képviselő
Bartha György szeretné, ha a döntéshozó testület véleményezné a Miskolcot érintő plusz adókat.
Ledózerolták a drogtanyának használt lakatlan házat Lyukóban
A földdel teszi egyenlővé a használaton kívüli, romos épületeit az önkormányzat, hogy visszaszorítsák a bűnözést, köztük a kábítószerkereskedelmet.
Óvodások köszöntötték anyák napja alkalmából a MESZEGYI időseit
Énekekkel, versekkel és papírvirágokkal lepték meg a szépkorúakat a MIÓVI Eszterlánc óvoda nagycsoportosai.
Félszáz komposztkeret teszi majd zöldebbé a miskolci kerteket
Csaknem kétezerötszáz fa komposztláda kiosztását vállalta a város 2026-ig – négyszáz darabra vannak a céltól.
A városnak ezeken a pontjain kell nagyon résen lenniük az autósoknak
Itt-ott félsávos lezárásokkal és terelésekkel kell megbirkózniuk a Miskolcon közlekedőknek szerda reggel.
Felújítják az ivóvízhálózatot a Futó utca és a Pesti utca kereszteződésénél
Útbontással járó felújítási munkát végez május 6-tól, előreláthatóan május 20-ig a MIVÍZ Kft. a szóban forgó helyszínen.
Érzések, hangulatok, lelkület: fotószalonná vált az Ifiház
A felvidéki fotóművészek legjobb képeiből nyílt kiállítás Miskolcon.
Ilyen még nem volt Miskolcon
Ennio Morricone méltán kedvelt filmzenéi csendülnek majd fel a CineFesten a Miskolci Szimfonikus Zenekar előadásában.
Ismét eredeti útvonalon közlekednek a Berekalját érintő autóbuszok
A Móra Ferenc utca – Kökény utca kereszteződésben fennálló munkálatok befejeződtek, így 14.30 órától az érintett szakaszon a terelés megszűnt.
Nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók egy belvárosi telephelyre
Nem kis riadalmat keltett a tűzoltóautók csoportos megjelenése a belvárosban, de kiderült, csak gyakorlatról volt szó.
Miskolc Város Napján díjmentes lesz a parkolás a Városgazda felszíni parkolóiban
Május 11-én a mélygarázsokat kivéve minden parkolóhelyét ingyenesen bocsátja a lakosság rendelkezésére a Miskolci Városgazda.
Mi köti össze Miskolcot és Debrecent? – egy nemzetközi üzleti konferencián erre is választ kaptunk
Hasonló közelmúlt, közös jövőkép: az aranyháromszög két tagja egyebek mellett a gazdaság fejlesztésével tartaná meg fiataljait.