Miskolc
Bemutatkozott a Jobbik miskolci országgyűlési képviselőjelöltje
Csütörtök délelőtt Adorján Béla, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke mutatta be Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye 1-es számú egyéni választókerületének országgyűlési képviselőjelöltjét, Kerekes Editet.
Koszorúzással is megemlékeztek a Himnusz költőjéről
A magyar kultúra napján megkoszorúzták azt az emléktáblát, amely Kölcsey Ferenc miskolci lakhelyének állít emléket.
Negyedikek, vagy ötödikek lesznek a Macik
A jégkorong Erste Liga alapszakaszából még két forduló van hátra.
Márciusban újra: Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál
A Föld rejtett kincsei, a szemkápráztató ásványok, ékkövek, díszítőkövek, kőzetek és ősmaradványok iránt érdeklődők már most beírhatják a naptárjukba: március 7-én ismét megnyílik a Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál az Egyetemvárosban.
Szokatlan zene, színek és mosoly a Tiszain – így lepték meg az utazókat a magyar kultúra napján
Aligha várt helyen tűntek fel utcazenészek és piros-fehér-zöld szalagok csütörtök reggel Miskolcon.
Szenvedélyes filmeket láthatnak
Népszerű alkotások újravetítésével készülnek a kultúra napjára a Művészetek Háza mozitermeiben. Most pótolhatja, aki lemaradt valamelyikről.
Adj vért, életet adsz - újabb lehetőségek a véradásra
A Magyar Vöröskereszt véradási alkalmakat szervez a jövő héten Miskolcon és a vármegyében, ahová várják az önkéntes véradókat.
Füstköd-riadó tájékoztatási fokozat elrendelése Miskolcon
Miskolc polgármestere Tóth-Szántai József csütörtök reggel kihirdette a Füstköd-riadó tájékoztatási fokozatát, mivel a mérések szerint a város levegője erősen szennyezett.
Még egy zord téli reggel jön, aztán enyhülés várható
Csütörtökön többnyire felhős, borongós lesz az idő a térségben, jelentős csapadék továbbra sem jön, legfeljebb elszórtan szitálás, illetve gyenge hószállingózás fordulhat elő. A légmozgás hiánya miatt Miskolcon erősen szennyezett a levegő.
Közlekedési információk csütörtökön Miskolcról
A Miskolci Városgazda csütörtök reggel kiadott közleménye szerint az alábbi helyeken számíthatunk tereléssel, útlezárással járó munkálatokra Miskolcon.
Kerek húsz lett a vége
A DVTK HunTherm szerda este Franciaországban lépett pályára. A Basket Landes vendége volt Euroliga mérkőzésen a DVTK HunTherm.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.
Egész héten kitesz magáért a magyar kultúra napját ünneplő könyvtár
A II. Rákóczi Ferenc Könyvtár számos rendezvényt kínál az érdeklődőknek a Himnusz születésnapjához kapcsolódóan. Az intézmény kiállításokkal, író-olvasó találkozókkal és rendhagyó beszélgetésekkel készül a magyar kultúra jeles napjára.
Hetedszer sütnek puszta szívjóságból Dédike Angyalai
Kétmillió forint összegyűjtését tűzte ki célul a szirmai cukrászda.
Adományokat is magukkal visznek
Két nap múlva megkezdődik a nagy érdeklődéssel várt Bamako Rali.
A szíve hozta Miskolcra
Életének 40. évében, váratlanul elhunyt kollégánk, Kőfaragó Balázs, a Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft. munkatársa. A Miskolc Televízió vágójaként Balázs a cégnél eltöltött több év alatt számos magazinműsor, híradó és imázsfilm elkészítésében működött közre.
Káprázatos égi jelenség a Bükkben: az északi sarkig sem kell elmennünk
Magyarország több pontján is észlelték azt az égi jelenséget, amelyhez hasonlót csak ritkán látni hazánkban. Bánkúton is rögzítette a webkamera a legszebb pillanatokat.
Fagyos napok Miskolcon: a telet szeretik, a hideget már kevésbé
Bár a miskolciak örülnek a hónak és sokan kedvelik a telet, a tartós, csípős hideg egyre nehezebben viselhető. A meteorológus szerint azonban hamarosan enyhülés érkezik, és változékonyabbra fordul az időjárás.
Utcazenészek fogadják az utazókat a Tiszain a magyar kultúra napján
A program, amelynek során a résztvevők nemzeti színű karkötőt kapnak, az NMI Kárpát-medencei szintű programsorozata keretében valósul meg január 22-én, csütörtökön.