Miskolc
Székelyföldön jeleskedtek
A DVTK birkózói a romániai Korondon küzdöttek, a 24. Lőrincz Márton emlékversenyen léptek szőnyegre.
A rendészek és a diósgyőri szurkolók szabadították meg rabláncától
Több éve láncon tartott kutyát mentettek a rendészek szerdán, a Csonka soron a Diósgyőri Szurkolók az Állatokért Alapítvány bevonásával az egyik kiemelt rendészeti ellenőrzés alkalmával.
Javult a miskolci levegő minősége
Ennek megfelelően hozott döntést a város polgármestere.
Új erősítés a miskolci tűzoltóknál: AquaMAN mától Miskolcon szolgál
A HEROS-AquaMAN 4000 megérkezett Miskolcra.
Családok százainak segítettek – továbbra is tart a szociális tűzifa kiosztása Miskolcon
A rendkívül hideg téli időjárás miatt idén a szokásosnál is nagyobb szerepe van a szociális tűzifának Miskolcon. A városban eddig csaknem 500 köbméter fát osztottak ki több száz rászoruló család számára, a kiosztás pedig a következő hetekben is folytatódik.
A világ legjobb robotépítői lehetnek az Avasi Gimnázium diákjai
Sikerei miatt a miskolci gimnázium szervezheti meg márciusban a First Tech Challenge nemzetközi robotika verseny országos döntőjét.
Szinay Szabolcs szárnyalt
Megkezdték idei szereplésüket a DVTK birkózó szakosztályának versenyzői.
Ezt senki ne csinálja a Hámori-tavon sem: az életével játszik
A Hámori-tavon jégre lépni tilos és életveszélyes! Nem lehet elégszer hangsúlyozni. De vannak, akik mégis fittyet hánynak rá.
Sokkal több gázt fogyasztottunk idén januárban, mint korábban
A januári hideg miatti többletterheket átvállalja a kormány.
Hivatalos: Iránban folytatja a DVTK válogatott labdarúgója
Pályafutását az iráni Persepolis FC-ben folytatja, miután a DVTK átigazolási díj fejében értékesítette játékjogát Gera Dánielnek.
Borongós, esős idővel indul a hét
Napközben akár 10 fokig is emelkedhet a hőmérséklet.
Városszerte dolgoznak az utakon, körültekintően közlekedjenek
Közlekedési információk hétfő reggel Miskolcról.
Simán nyert a Kaposvár
TippmixPro férfi röplabda NB I Extraliga, alapszakasz, 15. forduló.
Óriási verést adott a Diósgyőr
A DVTK HunTherm vasárnap este bajnokit játszott. A sereghajtó vendége volt a DVTK HunTherm.
A negyedik negyed döntött
Kosárlabda, férfi NB I/B, Piros csoport, alapszakasz, 17. forduló: szoros csatában vendégként nyertek a miskolci egyetemiek.
Móricz és Miskolc – egy szenvedélyes kapcsolat története
Móricz Zsigmond életében Miskolc városa különleges szerepet játszott. Hogy milyet? Kiderül Nagy Attila helytörténész, a Mit Miskolc Adhatott Blog szerkesztőjének írásából.
Egygólos meccs Diósgyőrben
A Kolorcity Kazincbarcika SC NB I-es labdarúgócsapata Miskolc városában játszotta hazai meccsét. A Zalaegerszegi TE FC-t fogadta a Kolorcity Kazincbarcika SC.
Újabb mérföldkő az MVK elektromos flottájának bővítésében
A tervezett ütemben halad az MVK Zrt. új autóbuszainak gyártása az Autóipari Próbapálya Zala Kft. (APZ Kft.) által koordinált Zöld Busz Program keretében megvalósuló beszerzésekkel. A fejlesztések célja tisztán elektromos BYD típusú autóbuszok forgalomba állítása Miskolc és Felsőzsolca területén.
Bevált az új dojo
A DVTK stadionnal szemben lévő utcába költözött Perecesről a Kelemen Ryu miskolci iskolája november végén. Kapusi Levente mester új, nagyobb helyen tanítja a ju jitsut.