Miskolc
A városnak ezeken a pontjain kell résen lenniük az autósoknak
A Városgazda frissen kiadott közlekedési információi alapján a következő helyszíneken közterület-bontási és hibaelhárítási munkálatok zajlanak:
A főváros, Pécs és Szeged mintájára reformálnák meg a miskolci parkolási rendszert
Az újítás lényege, hogy az éves parkolási díjon túl a második, harmadik autóra sávosan emelkedő parkolási díjszabást vetnének ki.
Hét évet kaphat a férfi, aki fiára akarta gyújtani házát
Égjetek, kutyák! – kiáltotta az édesapa miközben Molotov-koktélt dobott fia házának udvarára.
Kattognak a billentyűk, jön a Sorsod Borsod második része
Az olvasók döntöttek: Lyukóbánya lesz az egyik helyszíne a készülő bűnügyi regénynek.
Újabb százmilliók érkeznek az Avas fejlesztésére
Tovább fejleszthetik a Kálvária és az Amfiteátrum közötti területet.
Diákolimpia - harmadik alkalommal az ország legjobbja a Jezsu
Az általános iskola kategóriában az ország legeredményesebb intézménye lett 2024-ben is a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, az intézmény sportszakmai vezetője a vármegye legeredményesebb testnevelője díját vehette át.
Magyar sikerfilmekkel vár a Béke és az Uránia mozi
Februárban a Futni mentem, a Hogyan tudnék élni nélküled?, a Fekete pont és a Véletlenül írtam egy könyvet is látható lesz.
Bejutott A Dalba a miskolci Z!ENEMi zenekar
A miskolci Z!ENEMi együttes „Kettesben önmagammal” című dala bekerült a 2025-ös A Dal műsor legjobb 32 versenydala közé. Ez az eredmény újabb mérföldkő a zenekar számára, amelynek elmúlt hónapjai szállították az újabb és újabb sikereket.
Átvette kinevezését a központi kórház új főigazgatója
Zsákai Zsoltot január 15-én nevezte ki az egészségügyi intézmény élére a belügyminiszter.
Ezeken a helyeken készüljenek útlezárásokra hétfőn
A lista hosszú, érdemes átfutni, mielőtt útnak indulnak.
Folytatódik a tavaszt idéző idő
A köd feloszlása után napközben derűs, napos idő várható, a hőmérő higanyszála 12 és 18 fok közé is felkúszhat.
TV2 Tények: kiskutyát marcangolt szét a megvadult fenevad Miskolcon
A kiskutya gazdája tehetetlen volt.
Januári tavasz: rekordmeleg volt vasárnap, a hét elején 20 fok is lehet
A HungaroMet előzetes adatai alapján vasárnap megdőlt a napi maximumrekord, a hét első felében pedig tovább melegedhet a levegő: kedden már a 20 fokot is elérheti a hőmérséklet – derül ki az előrejelzésből.
Újabb milliomosa van az országnak, elvitték a hatos lottó főnyereményét
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 4. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
Nagyfiúnak akart látszani egy lány szemében, ezért fenyegetett bombával a borsodi diák
Utólag már megbánta az egészet.
Idén is jósol majd Dorka és Borka
A korábbi évek hagyományainak megfelelően a Miskolci Állatkert idén is megrendezi a medvelest február 2-án, vasárnap.
Újra elstartol a MÜHA Klub
A nagy népszerűségnek örvendő MÜHA Klubok idén is hozzák majd az akusztikus koncerteket egy jó beszélgetéssel fűszerezve, mégis egy kicsit más köntösben.
82 éves korában elhunyt Ludnik Ferenc
Csütörtökön, 82 éves korában elhunyt Ludnik Ferenc. Temetése január 31-én, pénteken délután 2 órakor lesz a miskolci Szent Anna temetőben.
Dorombolda – nézegessen nagymacskák látványetetésén készült fotókat!
Kiscicáké és nagymacskáké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, az intézmény hét macskaféléje került a fényképezőgépek kereszttüzébe szombaton.