Miskolc

A miskolciak egészsége az első – megalakult az Egészségügyi Monitoring Tanács
Az új szervezet március közepén már ülésezett is, feladata pedig az, hogy az egészségügyi és szociális ellátórendszerben a kormány által újonnan bevezetett intézkedéseket helyi szinten vizsgálják. Miskolcon és a vármegyében április 1-jén startol az egységes alapellátási ügyeleti rendszer.

Leendő szakdolgozók versenyeztek a megyei kórházban
Tizenkét, az egészségügyi szakképzésben résztvevő tanuló mérte össze tudását március 29-én a Kossuth Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Szakképzési Verseny országos döntőjében.

Egy perc Miskolc - Küldöttgyűlés, alakuló ülés, újranyitás
Az utóbbi 24 óra legfontosabb helyi hírei egy percben.

Törökország szobrot állít Mancsnak
Lehoczki László facebook oldalán jelentette be, hogy ismét Törökországba utazik. Ezúttal azonban nem menteni megy, hanem Mancs szobrának felavatására.

2023 kritikus év lesz a megye gazdasága számára, de teljesíthető
Mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke Miskolcon, a kamara Népkerti Vígadóban rendezett hatvanötödik küldöttgyűlésén.

Húsvétváró kézműves programok a diósgyőri alkotóházban
Kézműves vásárral és fogalkozásokkal, mesterség bemutatókkal és népzenei műsorral várja az érdeklődőket a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület április 1-jén, szombaton és húsvétvasárnap a Diósgyőri Népi Kézműves Alkotóházban.

Elkábította, majd kirabolta áldozatát az ózdi nő
Az asszony egy miskolci sörözőben tett ismeretlen szert áldozata italába.

Kelep gólya - Történetek a Miskolci Állatkert elmúlt 40 évéből
A Miskolci Állatkert idén ünnepli alapításának 40. évfordulóját, a jubileum alkalmából pedig számos programmal és érdekességgel készül. Ennek részeként, minden hónapban felhívja a figyelmet egy-egy kiemelt állatfajra, illetve megemlékezik egy-egy emlékezetes eseményről.

Megvédjük az Avast – azonnali intézkedések a városrészben
Illegális beköltözők, randalírozás, szemetelés – ilyen és ehhez hasonló jelzések érkeztek az elmúlt időszakban a miskolci önkormányzathoz a történelmi Avas városrészből. Egyrészt az ottélők, a helyi pincetulajdonosok panaszkodtak, illetve a már csaknem két éve életre hívott hegygazda-rendszeren keresztül is észlelte a városvezetés a problémát. A problémát, amely azonnali intézkedéseket vont maga után, annak ellenére, hogy a városnak nincs meg a teljes jogköre arra, hogy szankcionálja az együttélés szabályait betartani nem tudó lakókat, erre a Kormányhivatal hivatott. Csakúgy, mint arra, hogy kellőképpen megvizsgálja, hova, milyen körülmények közé ad ki lakcímkártyát.

MiNap-indító - időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Napsütéses szerdának nézünk elébe.

Áder János: jó hír, hogy jövőre visszaválthatók lesznek az italosüvegek és -dobozok
A vízfogyasztás és az energiafogyasztás növekedésére, illetve az ezzel járó rendkívüli mennyiségű hulladék keletkezésére az egyik válasz a körforgásos gazdaság lehet - mondta Áder János kedden az Esztergomi Szakképzési Centrum diákjai számára tartott, az elektromobilizációt is érintő előadásában.

Ajándékcsomagok kárpátaljai fiataloknak
Húsvét előtt kárpátaljai fiataloknak állított össze ajándékcsomagot az Emberi Méltóság Tanácsa, az adományt Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke vette át kedden Budapesten.

Legeltetési tilalom és ebzárlat
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Főosztályának határozata szerint a rókák (és más vadonélő ragadozók) veszettség elleni orális immunizálását megyénkben, a Sajó vonalától keletre eső területeken 2023. április 3 - 8. közötti időszakban fogják elvégezni.

Újra teljes körű szolgáltatásokkal várják a látogatókat a könyvtárak és a kulturális intézmények
Áprilistól újra a megszokott, teljes körű szolgáltatásokkal várják az olvasókat a miskolci könyvtárak és kulturális intézmények – jelentette be Varga Andrea alpolgármester kedd délután a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban.

Új ügyvezető a MiProdukt Kft. élén
A Miskolc Holding Zrt. tagvállalataként működő, megváltozott munkaképességű dolgozókat foglalkoztató cég ügyvezetői pozícióját 2023. március 17. napjától Lukács Lívia tölti be.

Újra elérhető a miskolci könyvtárak és kulturális intézmények valamennyi szolgáltatása
Az energiaválság és a rezsidíjak brutális drágulása miatti szolgáltatás- és nyitva tartás-racionalizálás után újra teljes szolgáltatási körükkel várják a miskolciakat a helyi könyvtárak és kulturális intézmények. Az alábbiakban közöljük a részleteket.

Egy perc Miskolc
Újra Városi Est, adomány Selmecbányának, állatkerti tematikus nap

A Miskolc Holding Zrt. vezérigazgatójának nyílt levele
Nyílt levelet juttatott el szerkesztőségünkhöz Dukai Zoltán, a Miskolc Holding Zrt. vezérigazgatója, amelyben Hollósy Endre András és Bajusz Gábor (Fidesz-KDNP) miskolci önkormányzati képviselők nyilatkozataira reagál, amelyek a vállalat bükkszentkereszti üdülőjének és vezérigazgatói irodájának felújításáról szóltak. A nyílt levelet az alábbiakban változtatás nélkül közöljük.

2035: vége a belsőégésű autók korszakának - a füst nem fog hiányozni
Az uniós tagállamok energiaügyekért felelős miniszterei keddi brüsszeli tanácskozásukon jóváhagyták az új személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási normák felülvizsgálatáról szóló rendeletet, amelynek értelmében 2035-ig fokozatosan meg kell szüntetni a dízel- és a benzinüzemű új autók értékesítését az EU-ban, és minden új gyártású autónak kibocsátásmentesnek kell lennie.

Országgyűlési krónika - cikkünk frissül!
Akkumulátorgyárak, klímaváltozás, iskolai bántalmazás, ukrán gabona és Horn Gyula volt a téma ma egyebek mellett a parlamentben. Részletes összefoglalónkat az alábbiakban olvashatják. Cikkünk az ülések alatt folyamatosan frissül!