Miskolc

Szakképzési díjjal ismerték el a miskolci Információs Pontot
Idén tizedik alkalommal hirdette meg a Szakképzési-díjat a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara, mely a magyarországi szakképzés megerősítésére irányuló kiemelkedő kezdeményezések legrangosabb elismerésének számít.

Hamar elfogták az illegális hulladéklerakókat
Hiába a térfigyelő kamera, fényes nappal pakoltak ki egy autóból több leselejtezett gumiabroncsot a 9. utcában.

Változik a villamosközlekedés a Régiségvásár idején
Április 2-án a Régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés - tájékoztatott az MVK Zrt.

Nagydíjas filmet vetítenek Miskolcon
Április 6-án, csütörtökön levetítik a Hat hét című magyar filmet a Cine-Mis Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében, majd kerekasztal-beszélgetést is rendeznek a krízisterhes kismamákkal és örökbefogadással foglalkozó Várva Várt Alapítvány munkatársainak részvételével.

Április közepétől használhatják az avasiak a földbe süllyesztett hulladéktárolókat
A régióban egyedi megoldást jelentő mintaprojekt öt helyszínen indul el az Avason.

Mezekre lehet licitálni, amivel egy beteg kisfiút támogathatunk
Egy beteg borsodi kisfiú családját szeretnék támogatni abban, hogy javítani tudjanak a gyermek állapotán. ezúttal diósgyőri ereklyékre licitálhatunk.

A jövőbe mentett múlt
Megnyílt Lőrinczi Zsigmond IDŐ című kiállítása a Miskolci Nemzeti Színházban.

Letartóztatták a „kristállyal” kereskedő férfit
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint a megyeszékhelyen és vonzáskörzetében kábító hatású anyagot értékesít.

Minap-indító (2023. március 31.): időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Délelőtt a Dunántúlon, majd a déli óráktól keleten is megnövekszik a felhőzet, ezért erősen felhős idő várható.

Ünnepi ügyfélszolgálati nyitvatartás a MIVÍZ-nél
A MIVÍZ telefonos és személyes Ügyfélszolgálatának nyitvatartása a húsvéti Ünnepek ideje alatt módosul.

Kék ügy: kétszáz ember, egy üzenet
Flashmobbal hívják fel a figyelmet az autizmussal élőkre hétfőn a miskolci belvárosban.

Év végéig kérhető - bírság kiszabásának veszélye nélkül - fennmaradási engedély az engedély nélkül létesített kutakra
Engedély nélkül létesített sekély mélységű kút fennmaradásához, további üzemeltetéséhez a települési önkormányzat jegyzőjének engedélye szükséges.

DK: még mindig Schadl György a felcsúti tao-per végrehajtója
A mai napig Schadl György a felcsúti tao-per végrehajtója - mondta csütörtöki, online sajtótájékoztatóján a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője.

Kezdődik a II. Miskolci Egyetemi Tavaszi Fesztivál
Az első fesztivál nagy sikerén felbuzdulva és Miskolc komolyzenei képzésére alapozva a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Kara idén is meghirdette tavaszi fesztiválját, amely a belvárosban található neobarokk Zenepalota Bartók termében és az egyetem díszaulájában rendezik meg április 4. és május 24. között.

Társadalomkutató: most nagyobb vereséget szenvedne a baloldal, mint egy éve
A Fidesz egy most vasárnapi választáson ugyanakkora támogatottsággal (52 százalék) még nagyobbat nyerne, mint egy éve, mivel az összefogott ellenzék (30 százalék) a tavalyi eredményénél is gyengébben szerepelne - derül ki a Társadalomkutató felméréséből, amelynek megállapításait csütörtökön közölték az MTI-vel.

Új medenceburkolatot kap az Ellipsum
Gőzerővel zajlanak a garanciális munkálatok az Ellipsum Élmény- és Strandfürdőben. A kezdés még bizonytalan, az viszont biztos, hogy a talpunk érezni fogja a különbséget.

Novák Katalin: Olyan béketerv kell, ami nem jár Oroszország győzelmével
Háromnapos törökországi látogatásra érkezett szerdán Novák Katalin, a köztársasági elnök pedig közös sajtótájékoztatót tartott Recep Tayyip Erdogan török elnökkel az ankarai elnöki palotában. Az eseményen a hvg.hu tudósítása szerint a februári törökországi földrengésben résztvevő mentőcsapatok képviselői is részt vettek.

Közgyűlés: elfogadták a Hodobay tervet, az államhoz kerülhet a MIVÍZ, lesz iskolakezdési támogatás
Bevezeti Miskolcon az iskolakezdési támogatást, és a szociális támogatásokat is minél több lakos számára elérhetővé teszi az önkormányzat a jogosultsági jövedelemhatárok megemelésével. A csütörtöki közgyűlésen döntöttek arról is, hogy - bizonyos feltételekkel - az államhoz kerülhet a miskolci víziközmű-szolgáltatás.

MiNap-indító (2023.03.30.) - időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Fölmelegszünk, felhősödünk, jó eséllyel csapadékosodunk.