Ugrás a tartalomra

Miskolc

Március 15. - Gyurcsány Ferenc: merjetek megküzdeni a szabadságotokért, különben a nemzet szégyenévé váltok
MiskolcBelföld
A Demokratikus Koalíció elnöke azt tanácsolta hallgatóságának a párt szerdai, budapesti nagygyűlésén, hogy merjenek megküzdeni a szabadságukért, "különben jogfosztottak lesztek és a nemzet szégyenévé váltok".
Március 15. - MSZP: a haladás és a progresszió ünnepe ez a nap
MiskolcBelföld
Március 15. a társadalmi haladás, a valódi nemzeti ügyek és az európai progresszió ünnepe, ezzel szemben a mostani orbáni rendszerre sem a haladás, sem a valódi nemzeti érdekképviselet, sem a haladó európaiság nem jellemző - jelentette ki az MSZP társelnöke szerdán az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 175. évfordulóján, a pesterzsébeti Petőfi-szobornál tartott megemlékezésen.
Március 15. - Jobbik-elnök: ugyanazok a céljaink, mint 1848-ban
MiskolcBelföld
Párhuzamot vont térségünk 175 évvel ezelőtti és mai helyzete között Gyöngyösi Márton pártelnök a Jobbik-Konzervatívok március 15-i megemlékezésén, szerdán, mondván, akkor is, ma is az volt a cél, hogy Magyarország ne kerüljön ki az európai nemzetek sorából, hanem azokkal együtt fejlődjön.
Sajtónap: Az Európa Rádió szerkesztősége kapta idén Miskolc sajtódíját
Miskolc
Miskolc polgármestere megköszönte a rádió alkotóközösségének, hogy a mostani zűrzavaros és zajos időkben is a tiszta, emberi hangot képviseli.
Egy perc Miskolc - Nemzeti ünnep, magyar sajtó napja, nyitva van a pálya 
Miskolc
Az utóbbi 24 óra legfontosabb helyi hírei egy percben.
Március 15. az összefogásban és a szövetségben rejlő erő tanulsága 
Miskolc
A 175 évvel ezelőtt történt forradalom és szabadságharc legnagyobb tanulsága az, hogy mekkora erő van az összefogásban és a szövetségben – erről beszélt ünnepi beszédében szerdán Veres Pál, Miskolc polgármestere és Hegedüs Andrea (DK) országgyűlési képviselő is. 
Március 15.5: Petőfiről írt rapet egy mesterséges intelligencia
KultúraMiskolcTudomány
Klip is készült a szöveghez, méghozzá csak MI-technológia felhasználásával. Mindössze negyven percbe telt a folyamat.
Széchenyi-díjat vehetett át Kocsis Károly
OktatásTudományBelföldMiskolc
A Miskolci Egyetem Földrajz-Geoinformatika Intézetének igazgatója Széchenyi-díjat vehetett át.
Kitüntették a megye legjobb rendőreit
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Nemzeti ünnepünk alkalmából részesültek különféle elismerésekben a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányságon kiemelkedő teljesítményt nyújtó kollégák - adta hírül a rendőrség.
A forradalom a legkomolyabb nemzeti egységet hozta el
KultúraMiskolc
Március 15-e az az ünnep, amelyik a magyarok többségében felemelő érzéseket és gondolatokat ébreszt.
Minap-indító: időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Miskolc
Eső áztatja a nemzeti ünnepet.
Képgaléria
Fáklyás felvonulással emlékeztek a forradalom előestjére
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A várost vezető frakció pártjai – a hagyományokhoz híven – március tizenötödike előestéjén közösen emlékeztek meg az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőseiről.
Széchenyi-díjat vehetett át Kaptay György
MiskolcBelföld
Magyarország köztársasági elnöke március 15. alkalmából kitüntetéseket adományozott, a Kossuth- és Széchenyi-díjakat hétfőn adták át.
Különleges év az idei Miskolcon
Miskolc
Vállalkozókkal egyeztetett az önkormányzat az év első Turisztikai Kerekasztal ülésén, kedden a Városházán.
Egy perc Miskolc - fókuszban a turizmus, kezdődnek az ünnepségek, névválasztó
SzabadidőMiskolc
Íme, az elmúlt 24 óra legfontosabb történései egy percben.
Képgaléria
Ifjú alkotók rajzolták meg nemzeti értékeinket
KultúraSzabadidőOktatásBelföldMiskolcVilág
A rendkívül nagy múltú, nemzetközi rajzversenyre idén több mint háromszáz pályamű érkezett, ezek közül 116-ot állítottak ki a Polgármesteri Hivatal aulájában. A keddi tárlatmegnyitón 32 pályázó munkáját díjazták.
A diósgyőri országzászlónál emlékeztek forradalmunkra és szabadságharcunkra
Miskolc
A Diósgyőrben, az Árpád utcai társasházakkal szemközti emlékhelyen 1994 óta tartanak megemlékezéseket, a keddi eseményen a Diósgyőri Református Általános Iskola tanulói adtak ünnepi műsort.
miviz
Tisztítják a szennyvíz-gerincvezetéket a Győri kapuban
Miskolc
Csatornatisztítást és ellenőrzést hajt végre csütörtökről péntekre virradó éjszaka a MIVÍZ a Győri kapuban - tájékoztatta lapunkat a városháza sajtóosztálya.
Vasárnap pótolják a szerdán elmaradt családi nap programjait
Miskolc
A rossz időjárási viszonyok miatt szerda helyett vasárnap, március 19-én tartják meg a március 15-ére tervezett családi napot a Szent István téren.