Miskolc

Miért Miskolc? 56. – A költő mozdonya
„Túl sok az árnyék ebben a városban, ezért döntöttem úgy, hogy a fényről fogok írni. Miskolc ezernyi titkát csak elhullajtotta az emlékezet, hogy egyszer újra megtaláljuk őket. Amint felemeljük és markunkban tartjuk, máris fényesedni kezdenek” – írja Miért Miskolc? című kötetében Fedor Vilmos. A lokálpatrióta 63 válaszban indokolja meg, hogy miért szereti Miskolcot.

Siker volt a gyűjtés első felvonása
Eddig majdnem tizenötmillió forintnyi adomány gyűlt össze, de továbbra is szüksége van a segítségre a színháznak.

Puzsér: Orbán Viktor tartja az ellenséget
A publicista a Spirit FM Önkényes Mérvadó című műsorában azt mondta: Orbán Viktor legitim Magyarországon, ezért sem lehet diktatúrának nevezni a rendszert, viszont jelenleg egyfajta legitim önkényuralom jellemzi a rendszert.

Üveggolyó Für Anikóval
A Miskolci Kulturális Központ a kultúra napja alkalmából Üveggolyó címmel Für Anikó estjét mutatja be a Művészetek Házában.

A DK az Országgyűlés kulturális bizottságának összehívását kezdeményezi az Erasmus-ügy miatt
Kálmán Olga, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombati online sajtótájékoztatóján azt mondta, a héten derült ki, hogy az Orbán-kormány miatt a magyar egyetemek jelentős része nem vehet részt a nemzetközi felsőoktatási programban.

MiNap-indító (2023.01.14.) - Időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Se eső, se fagy. Utóbbival napközben egészen biztosan nem fogunk összefutni.

A DVTK-s lányok is odatették: Kangoeroes Mechelen - DVTK HUN-Therm 60-96
A kosárlabda Euroliga B-csoportjának 9. fordulójában Belgiumba látogatott a DVTK HUN-Therm együttese, ahol a Kangoeroes Mechelen vendégeként lépett pályára, és nagy fölénnyel, simán megnyerte a találkozót.

Hatvan éves Miskolc ikonja az avasi kilátó
Vasárnap délutánra miskolci civil közösségek és önkormányzati képviselők szerveznek egy kis "szülinapi" megemlékezést a kilátó teraszán.

Pedagógusok Szakszervezete: a kormány meghátrált
Az éjszaka megjelent kormányrendelet "azt sugallja, hogy a rendpárti belügyminisztert a polgári engedetlenkedő szentgotthárdi tanárok meghátrálásra kényszerítették" - írják közleményükben.

Felkészülési mérkőzésen: Bochum - DVTK 0-3
Első idei felkészülési mérkőzését játszotta a DVTK a német Bundesligában szereplő VFL Bochum ellen, ahol idegenben nagy fölénnyel nyertek a mieink.

A lengyel szejm jóváhagyta az uniós helyreállítási terv feltételéül szabott törvénymódosítást
A lengyelek azt remélik, hogy a legfelsőbb bíróságról szóló törvény módosítása lehetővé teheti a Lengyelországtól is visszatartott uniós helyreállítási források kifizetését.

A családok támogatása a legfontosabb befektetés a jövőbe - hangzott el a Család - Egészség - Közösség című konferencián
Nemzeti Tehetség Program, ingyenes kresz- és nyelvvizsga, 25 év alattiak szja mentessége, diákhitel tartozás elengedése, valamint a babaváró hitel szerepel többek között a támogatási palettán.

Jelentősen drágulnak a nyelvvizsga díjak is
A változás a miskolci nyelviskolákat is drasztikusan érinti.

Orbán Viktor: beléptünk a veszélyek korába
Szankciók, Erasmus-program, infláció, háború, Brüsszel – a miniszterelnök reggeli interjújában.

MINAP-INDÍTÓ (2023.01.13.) - IDŐJÁRÁS, LEVEGŐMINŐSÉG, ÚTINFORM, HOROSZKÓP
Ködös, felhős péntek, néhol eshet is. Sajnos itt van az influenza szezon is, öltözzünk rétegesen, és vigyázzunk a hideg levegővel.

Miskolc érted fejlődik: a Csengey utcai művészeti központ
Június végén adták át a teljesen megújult művészeti központot a Csengey utcában.

További kedvezményeket biztosítanak a Zsarnai piacon árusítóknak
A kereskedők terheinek csökkentése és a kihasználtság további növelése érdekében, a Zsarnai piacot működtető Városgazda Nonprofit Kft. új kedvezményeket biztosít idén a bérlők számára - írja csütörtöki közleményében a cég.

Újabb csapadékhullám éri el hazánkat
Pénteken napközben még csak borult lesz az ég, estétől viszont megnövekszik a felhőzet és egyre többfelé kezdhet majd el esni.

Tavaszra újjáéled Tapolca
Az eddigi enyhe tél megkönnyítette a miskolctapolcai Csónakázó-tó iszaptalanítását, így a napokban végezhetnek is azzal a szakemberek. De már a többi munkálatnak sem kell sok – a fejlesztések rövidesen egybeérhetnek.

Rendberakják a növényzetet a Kölcsey utcában
Az év elején kezdődött növényzetápolási munkák az időjárás függvényében folytatódnak a vegetációs időszak végéig.