Miskolc
Komplex módon újítanák meg a Számozott utcák térségét
A terület jövőjével kapcsolatban a város néhány hete tervpályázatot írt ki, melyre tizenhét pályamunka érkezett megyei építészektől. Ezeket értékelték a közelmúltban, kedden pedig az is kiderült, kinek a munkáját értékelte a legjobban a zsűri.
Idén is sokan segítik a GYEK kis betegeinek gyógyulását
A „Segítsünk közösen egy mosolyért” kampány keretén belül több mint 1.3 millió forintból ajándékozhatták meg többek között a GYEK-ben gyógyuló gyermekeket hétfőn, majd kedden Első Miskolci Lions Klub rendezett kórházi kreatív foglalkozás a kicsiknek.
Miskolc ismét megköszönte virilistáinak
A Miskolc Köszöni program keretében másodszor adtak ki Miskolc Virilistái elismeréseket kedd délután. Az okleveleket tavalyhoz hasonlóan idén is azok kapták, akik iparűzési adójukkal hozzájárultak Miskolc fejlődéséhez, gyarapodásához.
Élhetőségi rangsor - Miskolc a Top 5-ben a megyei jogú városok között
Székesfehérvár, Nagykanizsa, vagy éppen Zalaegerszeg mögöttünk végzett.
Mutatjuk, hogy alakul a parkolás rendje az ünnepek alatt Miskolcon
December 23-ától január 2-a reggel 8 óráig díjmentes a parkolás a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. üzemeltetésében lévő felszíni fizetős várakozási területeken és a Régiposta utcai parkolóházban.
Idén is megrendezték a Karácsonyi Gyertyaláng programsorozatot
Miskolc Roma Nemzetiségi Önkormányzata idén is megrendezi Karácsonyi Gyertyaláng című programsorozatát. Kedd délelőtt a József Attila utcai Nemzetiségek Házában gyűltek össze.
Többezer családnak segít tartósélelmiszer-csomaggal a Hell
Még karácsony előtt eljut az ajándék Borsod vármegye rászorulóihoz.
Új dimenzió nyílik Miskolcon a Mesterséges Intelligencia területén
Együttműködési keretmegállapodást kötött a Miskolci Egyetem és a United Call Centers.
Valóság és szürrealitás a The Carbonfools új klipjében
A zenekar legújabb dala a Lost My Cool címet viseli, és a hozzá készült videóban nagyon kifejezően keveredik a realitás a mesterséges intelligencia valóságon túli világával, azonban a történet nem meseszerű: mindenki számára ismerősek lehetnek a felvillanó képek.
Élje át újra az élményt: így gyulladtak fel a megújult Avasi kilátó fényei (videóval)
Lezárult Miskolc emblematikus építményének modernizálása. Szombat délután öt órakor fölgyúltak vadonatúj fényei. Az Avasi kilátó ezennel megkezdte következő hatvan évét.
Máris megszüntetik, hogy Szép-kártyával lehessen hidegélelmiszert vásárolni
Jövőre már nem lehet hidegélelmiszert vásárolni Szép-kártyával a boltokban – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.
Jövőre délre csak bringával
Miskolc déli részein és határában több szakaszon is kerékpárút épült. A szakemberek az utolsó simításokat végzik rajtuk.
Mutatjuk, mely boltok tartanak nyitva december 24-én
A december 24-i boltbezárás és az üzletek vasárnapi zárva tartása kapcsán megszólalt a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke, az Egyenlő.hu szakszervezet elnöke is. A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, a vásárlóknak már nem első számú igényük, hogy "éjjel-nappal boltba menjenek".
Megoldották: mégiscsak életbe lép az online parkolás Miskolcon
Habár a csütörtöki közgyűlésen alulmaradtak a helyi parkolási rendelet módosítását támogató képviselők, a Városháza és a Miskolc Holding végül rálelt a megoldásra – derült ki a kedd reggeli bejelentésből.
Minap-indító (2023. 12. 19.): időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Az éjszaka képződött köd, illetve a rétegfelhőzet délelőttig még terjeszkedik, majd kiterjedése napközben valamelyest csökken.
Letartóztatásban a miskolci rabló, aki letépte a sértett válltáskáját
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint 2023. november 29-én az esti órákban Miskolc egyik utcáján a gyalogosan közlekedő sértett válláról többszöri rángatás után letépte a táskáját.
A Gárdonyi parkjának fáit ápolták
Három tölgyet és egy vadgesztenyét kezeltek a közelmúltban, a Gárdonyi parkjában.
Addig húzták, amíg el nem szakadt - kizárhatják a DK-s képviselőket a Velünk a Városból
Akár már a napokban döntés születhet arról, hogy kizárja sorai közül a Demokratikus Koalíció képviselőit a Velünk a Város frakciószövetség.
Gördülékenyebb közlekedés, tehermentesített belváros - lezárták a Thököly-híd felújítását célzó projektet
Megindult a forgalom a felújított Thököly utcai Szinva-hídon, így befejezettnek tekinthető a Kiss Ernő utca, valamint a Thököly Imre utca és a Hidegsor felújítása és kiszélesítése. A beruházás a DAM és a DIGÉP iparterületek térségében valósult meg. A fejlesztéssel javult az Avas és az iparterületek közúti kapcsolata is.