Ugrás a tartalomra

Új bérlő érkezhet az egykori Spar helyére – ezt válaszolta a PENNY

Létrehozva
Penny költözhet a belvárosi Spar helyére? Ezt válaszolta a lánc.
Kép
patria_tomb_251015ml-4.JPG

Évtizedekig működött Spar Miskolc belvárosában, a Pátria tömbben. Tavaly nyáron még csak pletykaként terjedt, hogy bezárt az üzlet, később azonban a vállalat hivatalosan is bejelentette a döntést.

Maczelka Márk, a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. vezetője a minap érdeklődésére azt írta:

A cégnél üzleti gyakorlat az áruházak éves eredményességi felülvizsgálata. Az idei évben ez a felülvizsgálat azt mutatta, hogy a miskolci Széchenyi utca 7. szám alatt jelzett üzletünk sajnálatos módon a jövőben sem működtethető eredményesen, aminek következtében ezen üzletegységünk 2025.08.10-én lesz utoljára nyitva

 – fogalmazott.

Mi lesz a Spar helyén?

Hosszú évtizedek után augusztusban végleg bezárt a Spar a Pátria tömbben. A dolgozókat másik üzletekbe helyezték át, a vásárlók azonban nagyobb élelmiszerbolt nélkül maradtak a belvárosban.

Aztán októberben munkálatok kezdődtek a Pátria homlokzatán. Újabb találgatások indulta el. Hamar kiderült, elsősorban a balesetveszély elhárításáról volt szó. Az üzlethelyiség továbbra is üresen maradt.

A PENNY reagált

Az elmúlt napokban olyan információ jutott el szerkesztőségünkhöz, hogy az egykori Spar helyén a PENNY nyithat üzletet.

A Minap megkereste a PENNY Magyarország sajtóosztályát az értesüléssel kapcsolatban. A vállalat az alábbi választ küldte:

A PENNY Magyarország folyamatosan keresi az üzletnyitási lehetőségeket, hogy pénztárcabarát árai és vonzó választéka még több vásárló számára elérhető legyen, azonban az adott térséget érintő jövőbeni üzletnyitásokról jelenleg nem áll módunkban további információt megosztani. Amint rendelkezésre állnak részletek, tájékoztatjuk a vásárlókat és a sajtót.

A PENNY tehát nem erősítette meg, de nem is cáfolta az értesülést.

Hivatalos bejelentés egyelőre nem történt az egykori Spar helyének jövőjéről. Amennyiben a vállalat később hivatalosan is bejelenti az esetleges miskolci üzletnyitást, cikkünket frissítjük.

Ez is érdekelhet

Rendkívüli ülésen döntöttek – újabb lépés a „számozott” utcai Lidl áruház építése felé
Miskolc
A „számozott” utcák területére tervezett áruház beruházását segítette elő a testület újabb, rendkívüli ülés keretében meghozott döntéseivel. A korábbi alpolgármester szerint akár már idén elkezdődhet az építkezés.
Képgaléria
Sárarany fotóspróba a Nemzeti Színházban
„Nem jó ember, de meg kell értenünk, miért lett ilyen” – Bodoky Márk Turi Daniról
MiskolcKultúra
Nem könnyű szeretni Turi Danit, de ahhoz, hogy színpadon hitelesen megjelenjen, érteni kell, mi hajtja a kegyetlen, hataloméhes és kielégíthetetlenül ambiciózus férfit. Móricz Zsigmond Sárarany című regényének első színpadi adaptációjában Bodoky Márk alakítja a főhőst.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Miskolc
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.