Ugrás a tartalomra

Búcsúzik a „Pátria-Spar”, mutatjuk, mikor lesznek utoljára nyitva

Létrehozva
Az üzlethelyiségben hosszú évtizedek után augusztus második vasárnapján pittyennek utoljára a pénztárgépek.
Kép
spar_patria_250731ml-1.JPG
Rövidesen végleg bezár a sétálóutcai Spar. Fotó: Mocsári László


Néhány héten belül, egészen pontosan augusztus 10-én délután egy órakor bezárja kapuit a Széchenyi utcán működő Spar – a hír néhány napja kezdett el terjedni a Facebook miskolci vonatkozású csoportjaiban. Az üzlethelyiség gyakorlatilag a Pátria megnyitásáról élelmiszerboltként üzemel, igaz különböző neveken (lásd lentebb). Éppen ezért voltunk kíváncsiak, valós-e az információ. 

Maczelka Márk, a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. vezetője érdeklődésünkre szűkszavú közleményben erősítette meg azt, hogy az üzletnek néhány napon belül vége van. Amint fogalmaztak, a cégnél üzleti gyakorlat az áruházak éves eredményességi felülvizsgálata. 



„Az idei évben ez a felülvizsgálat azt mutatta, hogy a miskolci Széchenyi utca 7. szám alatt jelzett üzletünk sajnálatos módon a jövőben sem működtethető eredményesen, aminek következtében ezen üzletegységünk 2025.08.10-én lesz utoljára nyitva” – fogalmazott.

 

Záróra

Úgy tudjuk, az üzlet dolgozóinak kivétel nélkül munkát ajánlott a cég más miskolci egységükben, azonban a kollektíva nem túl boldog a változás miatt, ahogyan a belvárosban dolgozó és ott élő törzsvásárlók sem. A környéken, a Hunyadi utcán ugyanis márciusban zárt be a COOP, valamikor Szuperett névre hallgató üzlete, így aztán élelmiszerboltok közül a most bezáró Spar szűk környezetében csak a Villanyrendőrhöz közeli „kis Tesco”, valamint a Zenepalotával szemközti kis bolt maradt nyitva.

Információink szerint Miskolcon csak ez az egy, országosan viszont több mint hatvan Spar zár be. 

Kép
6-a-patria-tomb-a-80-as-evekben_farkas-gyula.jpg
Pátria ABC-ként. Fotó: Magánarchívum



Pátria, Plus, Spar

A tömbbel néhány hete foglalkozott  helytörténeti rovatunkban állandó szerzőnk, Nagy Attila. Írásból kiderül, a komplexum valószínűleg soha nem viselte hivatalosan a Pátria nevet. Egyes elképzelések szerint a Pátria is egy, a Centrumhoz hasonló üzlethálózat volt, ám erre konkrét bizonyíték nincsen. Éppen ezértsokkal inkább hihetünk annak a teóriának, miszerint az épületnek sosem volt hivatalosan Pátria a neve, azt csak az ott üzemelő ABC miatt keresztelte el a köznyelv és használja a mai napig is.

Az ABC egyébként a rendszerváltozás utáni években átalakult, diszkontáruház lett a német eredeti Plus élelmiszerlánc egyik miskolci üzleteként. A cég jellemezően a privatizáció során már működő üzleteket vásárolt meg és alakított át. Így volt ez a Pátria ABC esetében is. A diszkontlánc hazai üzleteit – így ezt a Széchenyi utcait is – 2008-ban vásárolta meg a Spar Magyarország, mely a 2010-es évek elején teljesen fel is újította a most bezáró üzletet.
 

Címkék

Ez is érdekelhet

Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.
Mathiász János emlékezete szakmai borkonferencia. Fotó: Rogosz Péter
Mathiász János emlékezete és a jövő borászata Miskolcon
MiskolcGazdaságOktatásKultúraÉletmódGasztroSzabadidőTudomány
Szakmai konferenciával és filmvetítéssel tisztelegtek a neves szőlőnemesítő, Mathiász János emléke előtt csütörtökön Miskolcon, az MTA MAB Székház épületében.
Enyedi Lili két aranyérmet nyert
MiskolcSport
Nyíregyházán rendezték az U20-as és az U18-as atléták fedettpályás országos bajnokságát.