Ugrás a tartalomra

Miskolc

Minap-indító (2023. július 15.): időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Miskolc
Hőség, kánikula, vasárnap már néhol forróság - így lehet illetni időjárásunkat a következő napokban. A hétvégén strandidő vár ránk, a vízhőmérsékletekre nem lehet panasz: nagyobb tavaink 25, 27 fokosak.
Képgaléria
Brit, illetve magyar fölény az első napon
SportMiskolc
A miskolci Európai Egyetemek Tollaslabda és Vízilabda Bajnokság első versenynapja után tollasban brit fölény van kibontakozóban, míg vízilabdában a magyar fiatalok írják a forgatókönyvet.
Megszületett az ítélet
KörnyezetMiskolc
Több éves pereskedés ért véget, megszületett az ítélet a hejőcsabai cementgyár ügyében. A Miskolci Törvényszék 2021. februárjában hozott ítéletét, a Kúria hatályon kívül helyzete és új határozat hozatalára utasította. A Törvényszék most egy szakértői véleményt használt ítélkezése alapjául, e szerint: az alperesi hatóság alaphatározatát hatályon kívül helyezte, vagyis az ügyet megszüntette.
Továbbra is érvényben van a vörös kód a hőség miatt
MiskolcEgészség
Továbbra is érvényben van a vörös kód Miskolcon, mivel az országos tisztifőorvos harmadfokú hőségriasztást rendelt el szombat nulla órától szerda éjfélig az ország egész területére az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján. Ebben az időszakban a szociális intézmények számára kötelező a hajléktalan vagy bajba jutott emberek befogadása.
Egy perc Miskolc
Miskolc
Az elmúlt 24 óra legfontosabb helyi hírei.
Jobbik: zavarok mutatkoznak a rezsitámogatás rendszerében
MiskolcBelföld
Zavarok mutatkoznak a lakossági gázár támogatásának rendszerében a Jobbik-Konzervatívok alelnöke, parlamenti frakcióvezetője szerint; pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt sürgette Lukács László György, hogy az MVM lakossági szolgáltatócége mihamarabb adjon magyarázatot a felvetett anomáliákra - adta hírül a Magyar Távirati Iroda (MTI).
Jobbik-Konzervatívok: A bérszakadéknak csökkennie kell
Miskolc
Miskolcon is aláírásgyűjtésbe kezdett a Jobbik-Konzervatívok, mellyel Magyarország és a környező országok közötti bérszakadék csökkentésére hívják fel a figyelmet. 
Tűzoltóverseny az egyetemen
Miskolc
Miskolcon rendezi meg a Magyar Tűzoltó Szövetség és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Tűzoltó Szövetség a XI. Országos Ifjúsági és a X. Országos Hagyományos Tűzoltóversenyt 2023. július 14-16. között.
Aknajavítási munkálatok a Csabavezér utcában
Miskolc
A MIVÍZ Kft. ezúton tájékoztatja az autósokat, hogy a Csabavezér utcában 2023. július 15-én szombaton reggel 8 órától aknajavítási munkálatokat fog végezni - tájékoztatta szerkesztőségünket a városháza sajtóosztálya.
Miskolc idén sem tűzijátékkal ünnepel 
Miskolc
Az elmúlt évekhez hasonlóan, augusztus 20-án idén sem lesz központi tűzijáték Miskolcon - közölte a városháza sajtó osztálya.
Nevezési rekord a jubileumi Virágos Magyarország versenyen
KörnyezetBelföldMiskolc
Idén már csaknem négyszáz település méretteti meg magát ötszáznegyvenkilenc pályázattal a Virágos Magyarország versenyen. Miskolc két nevezést is benyújtott. Eredmény ősszel várható.
A jubiláló színházat ünnepli a könyvtár 
KultúraMiskolc
Saját gyűjteményéből összeállított kiállítással tiszteleg a jubileumi évadát hamarosan megkezdő Miskolci Nemzeti Színház előtt a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár. 
Képgaléria
Megnyitották az Európai Egyetemek Bajnokságot Miskolcon
SportMiskolc
Miskolc ad otthont az Európai Egyetemek Tollaslabda Bajnokságának és az Európai Egyetemek Vízilabda Bajnokságának. A nemzetközi sporteseményre tizenegy ország huszonkét felsőoktatási intézményéből mintegy kétszáz sportoló érkezett. Az ünnepélyes megnyitót csütörtökön délután nyitották meg a DVTK Arénában.
Minap-indító (2023.07.14.) – időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Miskolc
Ma meleg, nyárias idő lesz, helyenként kellemes hűsítő szellővel és záporral. A pénteki horoszkóp szerint bizalmi, és jövővel kapcsolatos kérdéseket beszélnek át a csillagjegyek.
Ítélőtábla: Debrecen vízellátás-biztonsága miatt mérlegelni kell a CATL-beruházás azonnali leállítását
KörnyezetMiskolcBelföld
Ismételten döntenie kell a Debreceni Törvényszéknek arról, hogy környezetvédelmi szempontok miatt leállítja-e a kínai CATL – a kormány által nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánított – akkumulátorgyár-építkezését - írja a 24.hu.
A kormány a vártnál nagyobbat szigorít a csokon és a Babavárón - a HVG összegyűjtötte az új szabályokat
MiskolcGazdaságBelföld
Megszűnik a csok, csak a „falusi csok” marad. Csak használt lakás vásárlására azt sem lehet majd igényelni, muszáj lesz korszerűsíteni vagy bővíteni. Új lakásra vagy családi házra lehet majd igényelni, de használtra több támogatás jár. Az illetékkedvezmény a jelek szerint megszűnik.
Gripenek repülnek felettünk pénteken
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
"Ha átmegy a Gripen a falu fölött, az a szabadság hangja. Ha a Leopard lő éjszaka Szomódon, az a szabadság hangja. Az a magyar szabadság hangja.” - mondta korábban az új vezérkari főnök.
LMP - a kormány tönkretette a napelemes ágazatot
MiskolcGazdaságBelföld
A kormány kiszámíthatatlan, kapkodó politikája nehéz helyzetbe sodorta a napelemes ágazatot.
Egy perc Miskolc
Miskolc
Turisztikai kerekasztal, tábor autistáknak, sárgulnak a fenyők.
Miskolc jó úton jár a fenntarthatóság tekintetében
MiskolcKörnyezet
A folyamatban lévő turisztikai fejlesztések helyzetéről, aktuális kérdésekről volt szó a soron következő, csütörtökön megtartott turisztikai kerekasztal-beszélgetésen. Az önkormányzat tavaly novemberben kezdeményezte, hogy a Miskolcot érintő kérdéseket időről-időre a helyi vállalkozók és szakemberek bevonásával vitassák meg. Az Avas fejlesztésével Miskolc akár a világ legjobbjai közé is kerülhet.