Ugrás a tartalomra

Miskolc

A DK aláírásgyűjtést indított az áremelkedések ellen
MiskolcBelföld
A Demokratikus Koalíció (DK) csütörtökön aláírásgyűjtésbe kezdett az "orbáni áremelkedések" ellen - jelentette be csütörtöki online sajtótájékoztatóján a párt szóvivője.
Hétfőn komoly munka kezdődik a 26-oson, erre figyeljünk, ha Kazincbarcika felé autózunk
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Változik a körforgalom építése miatt bevezetett forgalmi rend a 26-os főúton.
A külcsín döntött – díjazták az év legszebb köteteit 
KultúraMiskolc
A belbecs helyett ezúttal a külcsín alapján ítéltettek meg a vármegye kiadványai. 
Képgaléria
120 éves a Népkerti Vigadó 
KultúraMiskolc
A jubileum alkalmából szerdán este a Népkert és a Vigadó emlékeit felidéző estet rendeztek a patinás épületben.
Miskolcon is csatlakozhatunk a nemzetközi jóganaphoz
SzabadidőEgészségMiskolc
Vasárnap délután a Népkertbe várják azokat, akik szívesen megismerkednének a jógával, vagy bővítenék tudásukat - illetve azokat, akik egy közösségi programra vágynak.
Támogatják a hátrányos vidékek diákjainak továbbtanulását, segítik a pedagógusok megőrzését
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Három borsodi kistelepülés: Szendrő, Mezőcsát és Göncruszka református általános iskolájával kötött együttműködési keretmegállapodást a Miskolci Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara.
Világcsúcsot állított fel Nádaski Attila Elvis-dalok szakadatlan éneklésével
KultúraSzabadidőMiskolcVilág
Magyar és világrekordot állított fel Nádaski Attila, Elvis imitátor a Miskolci Egyetemen múlt héten, megdöntve az addigi rekordot, a negyvenhárom óra tizenegy perc tizenegy másodpercet. „Miskolci Elvis” negyvenkilenc óra huszonkilenc percen keresztül csak Presley-számokat énekelt. Ahhoz azonban, hogy Guiness-rekordként is elkönyveljék teljesítményét még a londoni bizottság bírálata is szükséges. 
Felmond Pilz Olivér, ha bevezetik a státusztörvényt
MiskolcOktatásBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Tanítanék Mozgalom Facebook-oldalán jelentették be, hogy annak egyik alapítója letétbe helyezte felmondólevelét.
Ötből négy esetben az önkormányzat javára döntött a bíróság a Mediaworks portfóliójába tartozó médiumokkal szemben 
Miskolc
Négy esetben első- és másodfokon is megalapozottnak találták az önkormányzat keresetét, egy esetben az elsőfokú döntést a Debreceni Ítélőtábla megváltoztatta.
MiNap-indító (2023.06.08.) – időjárás, útinform, horoszkóp
Miskolc
Az időjósok szerint ma sem maradunk záporok, zivatarok nélkül. Ha ehhez hozzátesszük azt, hogy ma van Medárd napja, jó esély van rá, hogy csapadékos heteknek nézünk elébe.
Bemutatták a megújuló Avas-tető terveit
Miskolc
Az Avas kilátó előtti terület megújulásával kapcsolatos kiviteli szerződést még múlt pénteken írta alá a város, és a kivitelező képviselője, a munkaterületet pedig szerdán reggel zárták le az Épkar Zrt. munkatársai.
Közel két kilométeren újult meg az aszfalt Martinkertvárosban
MiskolcKörnyezetGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
A „Közlekedésfejlesztés Borsod megyében 2021” című projekt részeként teljeskörűen felújították a Miskolcot Kistokajjal összekötő út 1,8 kilométeres szakaszát. A munkálatok még az Y-híd építéséhez kapcsolódtak. A bruttó 299 millió forintból megvalósított beruházásnak köszönhetően csökken a zaj- és porszennyezés, és biztonságosabb lesz a közlekedés a városrészben.
Klímáról nem csupán települési szinten 
KörnyezetMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Szerda délután tartották azt az önkormányzati klímaalkalmazkodási fórumot, melyen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséről és a fenntarthatóság korlátairól is szót ejtettek a meghívott szakértők. 
Több mint 30 forinttal nőhet az üzemanyagok jövedéki adója literenként
MiskolcGazdaság
Beadta a kormány a 2024-es adóváltozásokról szóló törvénytervezetet.
Jegyzői fogadóóra
Miskolc
Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának jegyzője lakossági fogadóórát tart
A mai napig maga varrja a ruháit a 90 éves Marika néni
Miskolc
Az elsőt a bérmálkozására készítette el 14 évesen, boltban alig vásárolt a 90. születésnapja alkalmából szerdán felköszöntött diósgyőri szépkorú.
MTI: aláírásgyűjtést kezd a Momentum az oktatás érdekében
OktatásMiskolcBelföld
Ezt Donáth Anna, a párt európai parlamenti képviselője jelentette be szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Hiába a tüntetések sora, a parlament elé került a pedagógustörvény
MiskolcBelföld
Kedd éjjel jelent meg a parlament honlapján a pedagógusok új életpályájáról szóló, de csak státusztörvényként emlegetett javaslat. A benyújtó Semjén Zsolt, előadóként a belügyminisztert jelölik.
Nagykoalíciós kormány állt fel Bulgáriában
MiskolcVilág
Mindkét párt a ciklus felére ad miniszterelnököt.
Mit kezdjünk a zöldhulladékkal?
Miskolc
Ez a helyes módja a zöldhulladék kezelésének.