Miskolc

Nemsokára érkeznek a helyi adókkal kapcsolatos levelek
Online is lekérdezhető a számlaegyenleg, és ki is lehet fizetni.

Virtuális emlékezés Miskolcon
Közösségi programot hirdet a polgármesteri hivatal. A nyilvános rendezvények ugyan elmaradnak, de aki szeretne megemlékezni a szabadságharcról, küldje el nekünk a kommunikacio@miskolc.hu címre kreatív alkotását – írja közleményében a polgármesteri hivatal.

Ne felejtsen el nyilatkozni az egy százalékról!
A legtöbben gyermekek fejlődésére és gyógyítására vagy állatmenhelyeknek ajánlják fel adójuk 1 százalékát. Az szja 1+1%-áról idén is egészen május 20-áig lehet rendelkezni. A támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, miközben a felajánlás csak néhány perc figyelmet igényel az adózóktól - írja közleményében a NAV.

Marad a látogatási tilalom a megyei kórházban
Az elmúlt néhány napban több megkeresés érkezett intézményünk irányába, a látogatási tilalom – influenzajárvány, illetve koronavírus eredetű megbetegedések tárgykörében. Az intézmény ezúton tájékoztatja a médiumokat, valamint a lakosságot, hogy az influenzás megbetegedések számára és azok tendenciájára való tekintettel a látogatási tilalmat változatlanul fenntartjuk – olvasható Dr. Révész János főigazgató közleményében, a megyei kórház honlapján.

Eredményesen zárult osztály- és csoportvezetői pályázatok a Városházán
Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala még januárban írt ki pályázatot osztály- és csoportvezetői pozíciókra. Ezen álláspályázatok meghirdetését a polgármesteri hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának decemberben elfogadott változása indokolta. A meghirdetett állások nagy része betöltetlen volt. Egy részük az SZMSZ-ben újonnan megjelölt pozíciókra keresett alkalmas pályázót, illetve olyan területre, ahol a vezetői beosztás már évek óta betöltetlen volt.

Szélesebb és biztonságosabb lesz a Hideg sor
Jelzőlámpás irányítás mellett, szakaszosan, félpályás útlezárásra számíthatnak az autósok a Hideg sor folytatódó útfelújítása miatt, március 16-tól, hétfőtől.

Kilenc kábítószergyártót ítéltek el Miskolcon
Mákszalmából morfintartalmú mákoldatot, kábítószert készített kilenc ember Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A Miskolci Törvényszék több év fegyházra ítélte a büntetlen előéletű vádlottakat.

Fertőtlenítik a tömegközlekedési eszközöket
Telephelyre érkezésüket követően minden nap fertőtlenítő szerekkel takarítják a villamosokat és autóbuszokat - írja közleményében az MVK Zrt.

Koronavírus - Miskolcon sem tartják meg a március 15-i rendezvényeket
Veres Pál Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere - hosszas egyeztetést követően - döntött arról, hogy a koronavírus járvány miatt a városban függesszék fel a március 15-re tervezett tömegrendezvényeket, megemlékezéseket. A városvezető a miskolci Operatív Törzzsel is egyeztetett, valamint figyelembe vette a kormány döntését, miszerint az országos rendezvények is elmaradnak.

Előzzük meg a szabadtéri tüzeket!
Januárban lépett hatályba a módosított Országos Tűzvédelmi Szabályzat, amely a szabadtéri tűzgyújtás és tűzmegelőzés szabályaiban is hozott változást. Fő szabály szerint szabadban kerti hulladékot, száraz növényzetet égetni tilos bel- és külterületen egyaránt - figyelmeztet a Miskolci Katasztrófavédelmi Kirendeltség. Ez alól eltérni belterületen csak a települési önkormányzat által rendeletben meghatározott időszakban, helyen, és körülmények között lehet, míg külterületen csak jogszabályon alapuló hatósági engedély birtokában.

A hat miskolci idősgondozási intézmény sem látogatható
Látogatási tilalmat rendelt ez az országos tisztifőorvos valamennyi magyarországi fekvőbeteg-ellátó és bentlakásos szociális szolgáltatást nyújtó intézményében a koronavírus miatt.

Ezüstértmes lett a miskolci csapat
A legkisebb korosztály fantasztikus hangulatú versenye a Játékos Sportverseny Diákolimpia, melynek országos döntője zajlott a hétvégén Székesfehérváron.

Amit a miskolci helyi adókról tudni kell
A helyi adók (építmények utáni építményadó, reklámhordozók utáni építményadó, az iparűzési adó/adóelőleg), valamint a gépjárműadó első félévre esedékes összegeit 2020. március 16-ig fizethetik meg az adózók pótlékmentesen.

Kígyók, békák és ragadozók lesznek a középpontban az állatkertben
A Miskolci Állatkert és Kultúrpark immáron hagyományosan Állatkerti Szezonnyitó napot tart március 15-én. Ezen a napon a szokásostól eltérő látványetetéseken a ragadozóké lesz a főszerep.

Elég volt! – a nők jogai mellett álltak ki
A fővárosi „Legyen nőnap!” testvérrendezvényét vasárnap délután tartották meg a Hősök terén. A szervezők szerint az idei nőnapnak a nők jogairól, a kapcsolati erőszakról, az áldozattá válásról, a nők ellen elkövetett bántalmazásokról is szólnia kellett.

Kigyulladt egy borház a Kisavason
Több olvasónk is jelezte vasárnap késő délután, hogy nagyobb füst gomolyog az Avas hármas üteme felől. A megyei katasztrófavédelem illetékese azt mondta, a Mélyvölgy utcába riasztották a tűzoltókat, akik négy tűzoltóautóval vonultak ki a helyszínre.

Veszélyes kereszteződések – átfogó vizsgálat indult
Van, aki szerint a jelzőlámpák csak feltartják a forgalmat, más a biztonságos közlekedés zálogának gondolja őket. A legutóbbi villamosbaleset kapcsán ez a kérdés újra előkerült. Abban a kereszteződésben azóta éjjel-nappal működik a lámpa – így döntött Veres Pál polgármester, egyetértésben a rendőrséggel. A veszélyes csomópontok vizsgálatát is elkezdték, az önkormányzat és a rendőrség közösen jelöli majd ki azokat a helyszíneket, ahol változtatásra van szükség.

Elhalasztja jótékonysági gálaestjét a Magyar Rákellenes Liga Miskolcon
Jótékonysági gálaestet tartott volna a Magyar Rákellenes Liga a Miskolci Nemzeti Színházban. Ezt most egy későbbi időpontra halasztották.

Sokat változtak az otthoni szerepek
A fiatal édesapák is egyre jobban szeretnék kivenni részüket a gyermekgondozásból – mondta a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom alelnöke az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában.