Ugrás a tartalomra

Miskolc

További intézményeket zárnak be határozatlan időre Miskolcon
Miskolc
Nem látogatható a Diósgyőri vár és bezárnak az uszodák is Miskolcon.
Helyi adók – túlterhelt lett az államkincstár elektronikus rendszere
Miskolc
Több olvasónk is jelezte, hogy a helyi adókat kezelő rendszer nem jól működik. Aggódnak, hogy önhibájukon kívül csúsznak ki a határidőből, és így pénzbírságot kell majd fizetniük. Sokan az önkormányzathoz fordultak, azonban a rendszert nem a város, hanem az államkincstár műköteti. A befizetésekkel azonban még senki nem késett el.
Bezárja ügyfélszolgálati irodáit a BMH Nonprofit Kft.
Miskolc
2020. március 16-tól a BMH Nonprofit Kft. személyes ügyfélszolgálati irodái további rendelkezésig zárva tartanak az új típusú koronavírus további terjedésének megakadályozása céljából az Ön és az ügyfélszolgálati dolgozók egészségének és biztonságának megóvása érdekében. Ezen időszakban továbbra is teljes kapacitással működik a telefonos ügyfélszolgálat, illetve a megkereséseket e-mailben is fogadják. A postai és a személyes kapcsolattartást átmenetileg mellőzni szíveskedjenek - írják közleményükben.
sajtonap
Polgármesteri elismerések a Magyar Sajtó Napja alkalmából
Miskolc
A helyi média két jeles képviselőjének munkáját ismerte el Veres Pál polgármester a Magyar Sajtó Napja alkalmából tartott szűk körű rendezvényen. „Az év újságírója 2020.” díjat Illésy Sándor, az „Az év fotósa 2020.” elismerést Ádám János kapta.
Hétfőtől félpályás útlezárás kezdődik a Hideg soron
Miskolc
Folytatódik a Hideg sor teljes felújítása. Jelzőlámpás irányítás mellett, félpályás útlezárásra számíthatnak az autósok március 16-tól, hétfőtől. A Gyár utca – Mendikás dűlő közötti, közel egy kilométeres szakaszt kiszélesítik, megoldódik a gyalogosforgalom és az esővíz elvezetése is.
A fürdők is bezárnak
Miskolc
Március 13-tól határozatlan időre bezárnak a miskolci fürdők.
Helyi adók – a befizetésekkel még senki nem késett el!
Miskolc
A gépjárműadóval, építményadóval, telekadóval és az iparűzési adóval kapcsolatos feladatokat végző központi, elektronikus rendszert nem az önkormányzat, hanem a Magyar Államkincstár működteti. 2019-ben Miskolcnak is kötelezően csatlakoznia kellett ehhez, amely most vizsgázott – a tapasztalatok szerint rosszul.
Recept nélkül is kiválthatjuk a felírt gyógyszereket
Miskolc
A veszélyhelyzetre tekintettel egyszerűsödnek a gyógyszerkiváltás szabályai - közölte az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér információs portál.
Ki és miért helikopterezett Miskolcon? – kérdezi a Velünk a Város frakció
Miskolc
Azonnali vizsgálatot kér egy 2017-es ügy miatt a Holdingtól Szarka Dénes, a Velünk a Város frakció önkormányzati képviselője.
Fontos tudnivalók a házi karanténról
Miskolc
A koronavírus cseppfertőzéssel és nagyon gyorsan terjed, ezért a tömeges járvány megelőzéséhez az a legfontosabb, hogy ne fertőzzük meg egymást - olvasható a koronavirus.gov.hu oldalon.
Tájékoztatás interneten keresztül is intézhető ügykörökről
Miskolc
Sokféle hivatalos ügyet lehet elintézni online.
Változások a miskolci tömegközlekedésben
Miskolc
Több, az utazókat is érintő változásokról adott tájékoztatást az MVK Zrt.
Korlátozott ügyfélfogadás a MIVÍZ, a MIHŐ és a Miskolc Holding ügyfélszolgálatán
Miskolc
A veszélyhelyzetre való tekintettel Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere arra kéri a miskolciakat, hogy az önkormányzati ügyintézést csak sürgős esetekben vegyék igénybe.
A templomok nyitva állnak
Miskolc
A betegek ne menjenek közösségbe – kérte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkársága. A református és az evangélikus egyház korlátozza az istentiszteleteken résztvevők számát.
A könyvtárakban az alapszolgáltatások megmaradnak
Miskolc
A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár és fiókkönyvtárai alapszolgáltatásai továbbra is működnek, de minden közösségi programot, rendezvényt, terembérletet szüneteltetnek.
A Művészetek Háza mozitermei zárva tartanak
Miskolc
A mai napra (március 12.) megváltott jegyeket a mai napon 14:30 és 20:30 között a jegypénztárban visszaváltják. A március 28-án délután 2-re meghirdetett Chris Rea – Live at Baloise Session 2017 című vetítésre eladott jegyeket pedig aznap dél és 16 óra között váltják vissza.
Veszélyhelyzet: még nincs vész és nincs járvány, de fontos a megelőzés
Miskolc
A kormány bejelentse után ülésezett a miskolci Operatív Törzs, ahol a legfontosabb helyi feladatokat tekintették át. Az ülés után Veres Pál, Miskolc polgármestere nyilatkozott a megelőzés legfontosabb kérdéseiről.
Koronavírus – Miskolcon is több intézményt bezártak
Miskolc
Veszélyhelyzetet hirdettek az országban a koronavírus miatt. Mától nincsenek előadások a színházban és a Művészetek Házában, április közepéig lemondták a hangversenyeket is. Az egyetemeket pedig a kormány szerdai döntésének értelmében bezárták. Az általános- és középiskolákat az intézkedés nem érinti. Ott zavartalanul mehet tovább a tanítás, de a március 15-ei ünnepséget sehol sem tartják meg. Az éjféltől érvényben lévő rendelkezések értelmében a 100 főnél nagyobb beltéri és 500 főnél nagyobb kültéri események rendezését megtiltották.
Csapadékvíz-elvezető rendszer épül a történelmi Avason
Miskolc
Megkezdődött az Avas északi oldalán a csapadékvíz-elvezetés kiépítése.
Vége a Jegesmedvék szezonjának is!
SportMiskolc
A szlovák jégkorong Extraliga további mérkőzéseit törölték.