Ugrás a tartalomra

Miskolc

Le a kalappal az adventi villamos előtt
VéleményMiskolc
Miskolc főutcáján sétálókat kérdeztünk meg, milyennek találják az adventi villamost. Van, aki csak véletlenül használja, más pedig külön programelemként kezeli egy-egy ünnepibb napon. Egy biztos: a szépet mindenki szereti.
A régiségvásár ideje alatt a Városház téren lesz látható az adventi villamos
Miskolc
A Régiségvásárok idején már megszokhatták a miskolciak, hogy a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között villamospótló autóbuszok közlekednek. December 5-én, vasárnap 7 és 15 óra között is ennek megfelelően alakul a közlekedés.
A diákönkormányzat ülése majdnem olyan, mint a felnőtteké
Miskolc
Októberi megalakulása óta első hivatalos ülését tartotta a Miskolc Városi Diákönkormányzat. Akárcsak a „nagyoknál”, napirendi pontok követték egymást, amelyek a képviselt közösséget – a fiatalokat – érintették, illetve saját belső működésükkel kapcsolatban is szavaztak a diákküldöttek.
Tudja, mikor volt az utolsó kivégzés Miskolcon? (3. rész)
Miskolc
A helyi kivégzések számáról és az '56-os hősökről is beszélgettünk Kis József levéltárigazgatóval. Sorozatunk harmadik részében bemutatjuk a Hősök temetőjében kialakított parcellát, mely végre méltó módon emlékeztet a múlt bűneire.
Töltse ki Ön is az MVK kérdőívét, és mondja el tapasztalatait a miskolci tömegközlekedésről!
Miskolc
A beérkezett tapasztalatok, jelzések tükrében fejlesztenék, javítanák a szolgáltatás színvonalát. 
Ülésezett Miskolc Város Diákönkormányzata
Miskolc
A MIDÖK megalakulása óta első hivatalos ülését tartotta kedden a Városháza közgyűlési termében, amelyen több napirendi pontot is tárgyaltak.
Képgaléria
Mikulásfutás az egyetemen, avagy a télapó és a campus
SportMiskolc
A Miskolci Egyetem több jótékonysági eseményt is hirdetett az ünnepvárás időszakában: a dolgozók adományokat, ruhát és tartós élelmiszert gyűjtenek. Ezekhez kapcsolódott az ME-Sportközpont is.
Országos körözési listán lévő személyt fogtak
BűnügyMiskolc
A miskolci rendészeknek több alkalommal is kellett intézkedniük az elmúlt napokban. Számos esetben a térfigyelő kamerák képei nyújtottak segítséget a munkájukban.
A közönség szereti, a szakma pedig elismeri a „diósgyőri Szinva teraszt”
Miskolc
Miskolc nyerte az idei Virágos Magyarország környezetszépítő verseny Magyar Tájépítészek Szövetsége díját. A város a tavaly felavatott II. János Pál pápa térrel a településrészi városközpont kategóriájában nevezett.
Termelői teríték és ízidézőjelek
SzabadidőMiskolc
Az Acéllábos stábja az Erzsébet térre látogatott: a helyi termelők kínálatából készítettünk össze egy meglepetésdobozt, amivel Komáromi Józsefet, a Via Piano séfjét állítottuk megoldandó feladat elé. Ezután a Dűlő étterembe mentünk, ahol répakrémmel körített süllő és a ház speciális krémese került idézőjelbe.
Ifjú szónokbajnok: Tudnunk kell megszólalni a változáshoz
KultúraMiskolc
A miskolci Czipa András nyerte a 22. Kárpát-medencei Kossuth-szónokversenyt. Az ifjú szónokbajnoknak nem ez volt az első villanása a műfajban, hiszen városi és országos szinten is ért el szép eredményeket retorikai megmérettetéseken. Emellett jogásznak tanul és a színészettel is szemezget – sokoldalú fiatal reménysége Miskolcnak, aki bariton hangján mesélt kicsit magáról.
Szigorúbb állatvédelmi törvény: Akár öt évet is kaphat, aki mérget rak ki
Miskolc
Súlyosabban büntetik a jövőben az állatok megmérgezését, szigorúbban lépnek fel a szaporítók ellen, és az állatviadalokon való részvétel is bűncselekménynek számít, miután az Országgyűlés kedden elfogadta a fideszes képviselők által benyújtott, az állatok védelme érdekében szükséges egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosítását.
Mi legyen a Miskolci Állatkert kisoroszlánjainak a neve?
SzabadidőMiskolc
Erről az állatkert Facebook-oldalán szavazhatunk szerda délután 1 óráig.
Ne lepődjön meg, ha szaloncukorba csomagolt üzenetet talál pénteken
Miskolc
A Fogyatékos Emberek Világnapja alkalmából december 3-án, 10 órakor figyelemfelhívó akciót tartanak a Miskolci Egyetem elsőéves gyógypedagógus hallgatói a Kossuth Lajos és a Rendvédelmi középiskola tanulóival.
Emlékkoncert Mikis Theodorakis tiszteletére
MiskolcKultúra
A szeptemberben elhunyt zeneszerzőre életművén keresztül együtt emlékezik a miskolci és a váci görög közösség december 11-én a Miskolci Csodamalom Bábszínházban.
Sajószigeti úti pisztráng halnevelő telep előzetes vizsgálati eljárása
Miskolc
Fontos információk olvashatóak az előzetes eljárásra vonatkozóan.
Negyven év Selmecbánya és Eperjes hagyományait ápolva
OktatásMiskolc
Idén ünnepli megalapítása 40. évfordulóját a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara. Négy évtized alatt sokat fejlődött a kar, mára az ország egyik legmeghatározóbb jogi képzését nyújtja. A magas tanulmányi színvonal mellett egyedivé teszi az intézményt, hogy két, több száz évre visszanyúló hagyományrendszer is összefűzi a közösséget. Múltról, jelenről és jövőről beszélgettünk Csák Csilla dékánnal.
Újabb erőszakoskodót fogtak el a rendőrök
BűnügyMiskolc
A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki Miskolcon, a Tampere lépcsősoron akart megerőszakolni egy nőt.