Miskolc

Változik a 21-es és a 101B-s buszok menetrendje
Március 1-től az utasok kérésére módosul a 101B-s és a 21-es autóbuszok munkanapi menetrendjében néhány indulási időpont - tájékoztatott az MVK Zrt.

Utazási kiállítás, idén a Miskolci Egyetemen
Új helyszínre, a Miskolci Egyetemre tette át székhelyét a „Menjünk világgá…!” Utazási Kiállítás. Március 7-én és 8-án, a nemzetközi ásványfesztivállal közösen rendezik meg a több mint ötven kiállítót felvonultató, nagy hagyományokkal bíró, díjmentes vásárt.

Módosító indítvány a lovas mezőőrök érdekében
A lovas mezőőri szolgálat visszaállítását javasolja Pakusza Zoltán.

Új lehetőségekkel indul a VÉSZ 3
A VÉSZ, azaz veszélyhelyzeti értesítési szolgáltatás egy okostelefonokra és táblagépekre kifejlesztett ingyenes alkalmazás.

Alpolgármesteri fogadóóra
Fogadóórát tart Varga Andrea Klára, Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere március 4-én, szerdán, 14.00 órától a Városháza alpolgármesteri tárgyalójában.

Változik a villamosközlekedés a régiségvásár idején
Március elsején, vasárnap 07:00-15:00 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között villamospótló autóbuszok közlekednek.

Miskolci úszó-érmek Debrecenből
A Debreceni Sportcentrum Sportiskola úszószakosztálya február 22-én, szombaton, közel 300 sportolót felvonultatva rendezte meg a hagyományos Hajós Alfréd Kupa idei 1. fordulóját.

Milliárdos tartozások, tízmillióval kevesebb utas
Fenntartható és finanszírozható legyen, valamint összhangban álljon a város költségvetésével – ezek voltak az MVK Zrt. legfontosabb célkitűzései az üzleti terv összeállításánál. Demeter Péter vezérigazgatónak volt már korábban, tavaly nyáron is egy javaslata a cég konszolidációjára, de azt az előző városvezetés elvetette. Most azonban már nem lehet halogatni az átalakítást, éppen ezért a miskolci közösségi közlekedés átalakításáról szóló előterjesztést a csütörtöki közgyűlésen tárgyalják a képviselők. Az MVK vezérigazgatója szerint két területen elkerülhetetlen a változtatás.

A csődtől mentjük meg az MVK-t
A miskolci közösségi közlekedés a tét, nyárra bedőlhet a vállalat. Erről Bartha György, a Velünk a Város frakció önkormányzati képviselője beszélt sajtótájékoztatóján. Miközben ötmilliárdos hiánnyal üzemeltek, csak a Miskolc Kártya ki nem fizetett kedvezménye 670 milliós mínuszt okozott.

Ismét megtartották a Szegények Farsangját
Farsangot tartottak a szegényeknek a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Hajléktalan Központjában.

Divatbemutatóval a mellrák ellen
A mellrák korai felismerésére hívja fel a figyelmet két egyesület azzal a divatbemutatóval, amit március 2-án, hétfőn délután 5 órától tartanak a városháza dísztermében. A Mellrákinfo Egyesület és az Egy Jó Dolog Egyesület különleges programján licitálni lehet a bemutatott ruhákra.

Miskolcon is megemlékeztek a kommunista diktatúrák áldozatairól
A kommunista diktatúra áldozataira emlékeztek a Zsolcai kapuban található emléktáblánál.

MVK: súlyos örökség után észszerűsítés
Átalakulhat a miskolci tömegközlekedés – amennyiben a miskolci közgyűlés elfogadja az erről szóló előterjesztést, az elkövetkező hónapokban változnak a jegyárak, észszerűsödik a busz- és villamosjáratok száma és szerkezete, csökken a helyszíni bírságok mértéke, illetve fejlesztések valósulnak meg az elektronikus jegy- és bérletértékesítés területén.

Velünk a Város: eladás helyett újítsák fel az önkormányzati bérlakásokat
Jelenleg ötvenhat rossz állapotú, egyelőre kiadatlan önkormányzati lakást tart nyilván a Miskolc Holding. Ezekből minden berendezés hiányzik, és teljes felújításra szorulnak – mondta el Szarka Dénes (Velünk a Város) önkormányzati képviselő az Áfonyás utcában megtartott hétfői sajtótájékoztatón.

Gyermekvédelmi konferenciát tartottak Miskolcon
Az önveszélyeztető magatartás a legnagyobb probléma, és ezzel kapcsolatban még mindig kevés a jelzés a családsegítők felé – ez derült ki azon a konferencián, amin az elmúlt évet értékelték. A gyerekek egyre fiatalabb korban nyúlnak alkoholhoz, vagy éppen kábító szerekhez, de hasonlóan nagy problémát jelent még most is a kiskorúak veszélyeztetése.

Miskolc költségvetéséről pro és kontra
Rekordszámú, összesen 134 módosító indítványt nyújtott be a költségvetési tervezethez a miskolci Fidesz-KDNP frakció hétfőn. Vezetőik szerint ezek számos fejlesztést, kisebb nagyobb beruházást tartalmaznak, összesen 1,4 milliárd forint értékben. Simon Gábor, a Velünk a Város frakcióvezetője úgy reagált: valódi építkezésekre van szükség, és több terület kap plusz forrást az idei költségvetésből.

Kényszerű lépések a Miskolc Holdingnál
Csoportos létszámcsökkentés szándékát jelenti be a gazdasági társaság.

Változik a piacok nyitvatartása
Miskolci Városgazda Nonprofit Kft értesíti a lakosságot, hogy az általa üzemeltetett piacok nyitvatartása a következőképpen alakul:

Miskolci karate sikerek Pozsonyban
A hétvégén Pozsonyban rendezték meg a 40. Szlovák Grand Prix nemzetközi karate versenyt, melyen a miskolci Justitia Fuji-Yama SE 6 versenyzővel vett részt.

Győzelem a középszakasz nyitányán
A MAC Újbuda elleni győzelemmel kezdte meg a Tipsport Liga középszakaszát a DVTK Jegesmedvék. A két magyar csapat ismét egy szoros, a végletekig kiélezett meccset játszott, ami során a vendégek nem tudtak betalálni Rajna kapujába, hazai oldalról viszont Galanisz és Valchar is eredményes volt a találkozó hajrájában.