Miskolc
Aktivistákra támadhattak
Közleményt adott ki hétfőn a Fidesz-KDNP miskolci frakciószóvivője.
Büszke a borsodi rendőrökre az új megyei rendőrfőkapitány
„Azt tapasztalom, hogy a Borsod megyei rendőrök nagyon lelkiismeretesen látják el a feladataikat, felkészülten és hatékonyan dolgoznak” – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak a megye új rendőrfőkapitánya.
Ismét Határtalan Napok a Miskolci Nemzeti Színházban
Rendhagyó módon ősszel rendezi meg idén a miskolci teátrum a Határtalan Napok rendezvénysorozatot. A pandémia miatt 2021-ben februárról novemberre halasztott esemény határon túli vendége Kassa lesz. A város művészetét, kulturális életét november 11-13. között ismerhetik meg az érdeklődők izgalmas színházi előadások, kiállítás és kerekasztal-beszélgetés során.
Stúdiónkban értékelte Veres Pál az eddigi munkát
Október 13-án volt két éve, hogy Miskolc polgárai bizalmat szavaztak egy új városvezetésnek. A sikeres önkormányzati választást azonban néhány hónappal később egy világméretű járvány követte, ami nem várt kihívások elé állított mindenkit.
Átmenetileg szünetelni fog a fűtés- és melegvíz-szolgáltatás az Avason
Új távfűtési vezetékpárt helyez üzembe a MIHŐ.
Alaptalannak találták a miskolci masszőrnő perújítását
Perújítás elrendelését követően tartott tárgyalást a Miskolci Törvényszék az emberölés miatt folyamatban volt büntetőügyben.
Szinte észre sem veszik a költözést a Szeder úti ovisok
A komlóstetői gyerekek óvodáját egyszerre bővítik és energetikailag korszerűsítik. Amíg a munkálatok tartanak, a csöppségek a szomszédos Komlóstetői Református Általános Iskola egyik épületében vendégeskednek, ahol sikerült annyira befogadó környeztet kialakítani nekik a közösség összefogásával, hogy szinte észre sem veszik a változást.
Magyarország a CIA nagyítóján keresztül
Magyarországot egy katolikus, konzervatív országnak tartották, ahol az emberek 90%-a antikommunista, de a hírszerzők még ennek ellenére sem hitték, hogy a szovjetekkel szembeni komolyabb ellenállásra kell a magyaroknál számítani – ez is kiderül azokból a CIA-aktákból, amelyek a hidegháború időszakában készültek Magyarország kapcsán és amelyekről a Mathias Corvinus Collegium miskolci képzési központjának rendezvényén beszéltek magyar és külföldi szakértők.
Szakítástörténet társadalomkritikával – színházi premier Miskolcon
Október 16-án mutatta be a Miskolci Nemzeti Színház a Kasimir és Karoline című színművet. Keszég László rendezésében, Lőrinczy Attila dramaturg fordításában és átdolgozásában a Kamaraszínház színpadán láthatta a közönség Ödön von Horváth szenvedélyes szerelmi történetét, mely a fergeteges hangulatú müncheni sörfesztiválon, az Oktoberfesten játszódik.
A külföldi lapok is az előválasztásról írnak
Az előválasztás miatt felpezsdült magyarországi politikai élet a külföldi portálok számára is hírértékkel bír. Márki-Zay Péter győzelmével és a magyarországi belpolitikai helyzettel több nagy nemzetközi lap foglalkozott, közülük néhányat mi is szemléztünk.
Átadták a felújított MOL Intézeti Tanszéket a Miskolci Egyetemen
Megújult a Miskolci Egyetem Kőolaj és Földgáz Intézetében működő MOL Intézeti Tanszék. A színvonalas oktatási környezet kialakítása érdekében a helyiségek új bútorokat kaptak, valamint új, a tanulást segítő térképek, képernyők, poszterek kerültek a falakra. A tanszék korszerűsítése a MOL és a Miskolci Egyetem közötti stratégiai együttműködés részeként valósult meg: a vállalat célja, hogy hozzájáruljon a jövő mérnökeinek képzéséhez.
Kettő góllal engedték haza a Dorogot a DVTK focistái
A Merkantil Bank Liga 12. fordulójában Könyves Norbert góljával már a mérkőzés elején vezetést szerzett a DVTK a Dorog ellen. A második félidőben Eperjesi Gábor fejesével megduplázta az előnyét, egyúttal eldöntötte a mérkőzést a DVTK.
Dobrev Klára gratulált Márki-Zay Péternek
Jakab Péter is megszólalt az eredmények kapcsán: „A döntést meghoztátok, eszerint Márki-Zay Péter lesz Orbán Viktor kihívója a jövő évi országgyűlési választáson” – írja a Jobbik elnöke Facebookon.
Ellipsum: Medenceparti partival ünnepelték az újranyitást
Az Ellipsum Garden és éjszakai fürdőzés elnevezésű strandnyitó rendezvényen villanyautós találkozó, tesztvezetés és gasztroprogram is volt.
Ha a hónap harmadik vasárnapja, akkor Termelői Nap
„Együtt az idősekért”Miskolci Termelői Nap októberben is Hagyományosan október közepén rendezik meg a Miskolci Termelői Napot az Erzsébet téren, ahol ebben a hónapban az időseké a főszerep.
Kárt okoz vele magának is, másoknak is
Az illegális égetés, a rossz minőségű tüzelőanyagok használata, az avar és más kerti hulladékok, a szemét elégetése tipikusan ősszel-télen jelentkező probléma. Az avarégetés például tiltott Miskolcon, de a hangsúly nyilván nem a tiltáson van, hanem a tájékoztatáson, figyelemfelhíváson. Ezt szolgálja a témával kapcsolatos cikksorozat, és amiatt került szóba az ügy az elmúlt hetekben zajlott Közösségi Gyűlésen is, amely a légszennyezést tárgyalta.
Jubilál a Barátság Maraton
Sokan csak a belváros részleges lezárása miatt figyeltek fel a rangos futóversenyre, amit idén Miskolcon rendeztek meg
Rekorddal ért véget az előválasztás
Szombaton 118 415-en adták le szavazatukat az ellenzéki miniszterelnök-jelöltekre – derül ki az Előválasztás 2021 közösségi oldalára feltöltött bejegyzésből. A második forduló voksolóinak száma meghaladta az első körös részvételt.
A város legfiatalabb kórháza: a „Megyei” – Miskolci kórháztörténet 11.
A miskolci kórházak történetét feldolgozó sorozatának utolsó részeként a város legkésőbb létrejött, egyben legnagyobb egészségügyi intézményét mutatjuk be, amelyet az itt lakók csak „megyei kórházként” ismernek.
