Miskolc
A részvételiség a társadalmi felzárkóztatásban is megjelenik
Az elesettek segítése mindannyiunk közös feladata, azonban az eszközök többnyire a döntéshozók kezében vannak. A miskolci önkormányzatnál társadalmi felzárkóztatási referens koordinálja azokat a folyamatokat, amelyeknek részese mind a hivatal, a segítő szervezetek és maguk a hátrányos helyzetűek is. A pozíciót betöltő Trézsi Renáta beszélt portálunknak erről a részvételiséget alkalmazó felzárkóztatási koncepcióról.
Bejelentés nélküli foglalkoztatás, védőeszközök hiánya – látlelet az építőiparról
Összehangolt ellenőrzési akciót hajtottak végre az építőiparban a nyár folyamán.
Jóvátétel: száztálétel
Paprikás krumplival kedveskedtek a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottjai a Magyar Vöröskereszt B.-A.-Z. Megyei Szervezet Hajléktalanokat Gondozó Központjának lakói számára.
Környezetbarát megoldással át az akadályokon
Miskolci központjában vehette át a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a részére nemrégiben felajánlott elektromos mikrobuszt hétfő délelőtt.
Köztünk élnek – Az órás és a mozdonyvezető
A Miskolc Televízió Köztünk élnek című magazinműsorában ebben a hónapban is két szakma képviselőjét mutatjuk be.
„Kíváncsi voltam, milyen lehet a siketek között versenyezni”
Augusztus 23. és 28. között adott otthont Lublin a hallássérültek 4. atlétikai világbajnokságának, melyen a Miskolc Városi Sportiskola sportolója, Gál Nikolett a harmadik helyen végzett 100 méteres gátfutásban. Majkut Gergely tanítványával beszélgettünk.
Novembertől épülhet a turbó körforgalom a Király és a Vörösmarty utca kereszteződésében
A közműkiváltások és a Vörösmarty utca új sávjainak építése miatt azonban már szeptember második felétől forgalomkorlátozások mellett dolgozhat a kivitelező.
MIVÍZ-munkálatok a Csabavezér u. 20. előtt szerdán és csütörtökön
A MIVÍZ Miskolci Vízmű Kft. ezúton tájékoztatja a Csabavezér u. 20-22-24. szám alatt lakókat, hogy 2021. szeptember 8-án és 9-én a Csabavezér u. 20. szám előtt csapadék bekötővezeték hibajavítási munkálatok lesznek.
Megreformálták az önkormányzati lakások rendszerét
Az augusztus végén elfogadott új lakásrendelet fontosabb részleteiről beszélt lapunknak Szopkó Tibor alpolgármester.
A városszövet is sérülne az ITC bontásával
Az általunk kérdezett építészek - Bodonyi Csaba és Puskás Péter - szerint az épület jó állapotban van, a szanálást semmi sem indokolja, sőt az inkább káros lenne Miskolc számára.
Fesztiváli hangulat volt a szeptemberi régiségvásáron
A rendezvényre ezúttal is nagyon sokan voltak kíváncsiak.
Műszaki hiba miatt visszafordult Budapestre egy Madridba tartó repülő
Az Ibéria légitársaság gépe azért fordult meg mert nem tudták behúzni az orrfutóját.
Lengyel-magyar tárlat nyílt a Szabó Lőrinc Könyvtárban
A kiállítás Leszek Matysiak és Törő Irén munkáit vonultatja föl.
Családi fesztivállal kezdte az évadot a megújuló Csodamalom Bábszínház
A változatos programok két helyszínen: a sétálóutcán, és a bábszínház Kossuth utcai székházában várták az érdeklődőket.
Miskolci kórháztörténet 10. - Miskolci hadikórházak a második világháborúban
Aki nyomon követte városunk egyészségügyi intézményeinek történetét bemutató sorozatunkat, láthatta, hogy mind a háborúk, illetve az azzal szorosan összefüggő vagy attól függetlenül kialakuló járványos megbetegedések időszaka komoly próbátételek elé állította Miskolc betegellátását. Ennek tökéletes példája volt akár az első világháború idején, részben a városi kórházak tehermentesítésére épült barakk-kórház krónikája, vagy az Erzsébet közkórházból az Avas pincéibe menekített betegek izgalmakat sem nélkülöző története.
Akkor és most...: Az Anna-barlang
A régi képeslapon és a mai felvételünkön az Anna-barlang található, ami azért nagyon különleges, mert a Földön csak hat hozzá hasonló létezik. Ennek egyik oka, hogy a mésztufabarlangok általában nem látogathatók, külön engedély kell a belépéshez.
„Adjunk szívet a munkának!”
Az egyházra elsősorban mint a hitét megélni akaró közösségre gondolunk, azonban a társadalmi felelősségvállalás terén is komoly jelenléttel rendelkezik. Makkai László atya éppen ezen tevékenysége elismeréseként vehette át a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést augusztus 20-án.
GasztroPlázzsal zárták a nyarat Miskolctapolcán
Az Aradi sétányon megrendezett programon kiváló hangulatban búcsúztatták a meleg, nyári hónapokat a szórakozni vágyók.
Gasztro Mustrán mulattak Görömbölyön
Hagyományteremtő céllal rendezték meg szombaton a Görömbölyi Gasztro Mustrát.
A bányászokra emlékeztek Perecesen
A városrész bányászhagyományai előtt tisztelegtek azok, akik részt vettek a szombati perecesi bányász napon.
