Miskolc
A madarak költési időszaka után szeptembertől a patakmedrekben is lekaszálják a füvet
A munkálatokat szeptember elején kezdték el, a Vasgyártól lefelé haladva.
Lengyelül olvastak a lengyel nemzeti olvasás napján
A program idén egybeesett a Miskolci Könyvhéttel.
Folytatódik a nyárutó
A hűvös reggelt követően vasárnap is napos idő, és a nyarat idéző hőmérséklet várható.
Stabilizálják a Búza téri piac működését
A város éléskamrájaként is emlegetett piac tulajdonosai megállapodtak: a korábbi városvezetés alatt kezdett pereskedés helyett a jövőben a létesítmény működésére és fejlesztésére koncentrálnak.
Csőtörés miatt átmenetileg szüntelel, de még a mai napon újraindul a vízszolgáltatás az Andrássy utca környékén
Az érintett környéket jelenleg lajtos kocsi látja el vízzel.
„Mindenki tudja a dolgát,” ezzel segítik egymást
Negyvenöt éves munkaviszonyát ünnepli a MIHŐ-nél Juhász László elektrikus, távhőberendezés-kezelő, aki másfél év múlva megy nyugdíjba. Azt mondja, semmin nem változtatna az életében, ma is ugyanezt az utat választaná, de tudja majd élvezni a pihenést is.
Pörög az előválasztási kerék Miskolcon
Miért is gyűjtenek ajánlásokat az ellenzéki országgyűlési előválasztási jelöltek városszerte? Miről szól ez az egész? És ők milyen tapasztalatokat gyűjtöttek az elmúlt két hét során? Az előválasztási kisokosunk mellett mindezekről olvashatnak tematikus összeállításunkban.
„Irodalmi asszociációkat kelt” – átadták a Szinva Irodalmi Díjat
Rakovszky Zsuzsa Kossuth-díjas költő, író, műfordító és Krupp József klasszika-filológus, kritikus kapta az első teljes körű Szinva Irodalmi Díjat. A Miskolci Akadémiai Bizottság Székházában tartott ünnepség pénteken délután volt.
Összefogtak a szebb óvodaudvarért
A Miskolci Nyitott Ajtó Baptista Óvoda új játszóeszközeit pénteken vehették birtokba a gyerekek.
Közös vízióval nyitották meg az egyetemi tanévet
Díszaulájában tartotta péntek délelőtt tanévnyitó ünnepi szenátusülését a Miskolci Egyetem, melyen többek között beszédet mondott Horváth Zita egyetemi rektor, illetve Veres Pál polgármester, aki egyben az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumi tagja.
„Pályára álltak”: jövőbe tekintő évadnyitót tartottak a bábszínházban
Két bemutató mellett felújított darabokkal is várja nézőit a Miskolci Csodamalom Bábszínház. Az új vezetőség számos tervvel érkezett. Céljuk olyan bábszínházat csinálni, ami országos viszonylatban is megállja a helyét.
Miskolcon járt egy kis Spanyolország
Elsősorban Spanyolország és Miskolc együttműködési lehetőségei kerültek terítékre pénteken, Hispánia magyarországi nagykövetének Városházán tett látogatásakor. Anunciada Fernández de Córdovat saját tárgyalójában látta vendégül Veres Pál polgármester.
Miskolcon is aláírásgyűjtésbe kezd a Fidesz
Ezt Csöbör Katalin országgyűlési képviselő jelentette be.
Gyógyteák iskolakezdésre: mit és hogyan adjunk a gyereknek?
Itt az ősz, a gyerekek is elindultak az óvodába, iskolába. A változékony időjárás és a közösségben könnyebben terjedő kórokozók miatt érdemes a kicsik immunrendszerét felvértezni, és mi mást is ajánlhatnánk erre a célra, mint az évszázadok óta bevált gyógynövényeket? Na de hogyan építsük be a gyógyteát a gyerekek étrendjébe? Mit adjunk egy ovisnak és mit egy iskolásnak? Most Lopes-Szabó Zsuzsa, fitoterapeuta, a bükki füvesember lánya – aki maga is gyakorló, háromszoros nagymama – ad tanácsot.
A nagy színészek között szerepelt a miskolci fiatal
Szabó Zalán neve egyre szélesebb körben vált ismerőssé Miskolcon. A slam poetryvel és undergrund szövegeléssel is foglalkozó gimnazista legutóbb versklipjével hívta fel magára a figyelmet, ami bekerült az idei Bujtor István Filmfesztivál programjába is.
"A játék nem játék": a járvány után csúcsra pörgött a miskolci társasklub
Közösségre, társas élményekre vágynak az emberek a hosszú otthonlét után: ez a tapasztalat a Gémeskút klubnál, ahol heti 25-30 fő gyűlik össze, hogy közösen játszanak. Felejtsük el a Monopolyt, mutatjuk, hogy változott a társasjáték világa az utóbbi évtizedekben!
Élőben közvetítjük a Fehérvár elleni derbit
Utolsó hazai felkészülési mérkőzését játssza szombaton a DVTK Jegesmedvék csapata.
Kerékpárutakról és útszélesítésről egyeztetnek
A MÉSZ módosítása a Déli városrészben tervezett kerékpárutak nyomvonalának szabályozásáról és a Lajos Árpád u. szélesítéséről szól.
Egyeztetnek a kórház magasságáról
A Miskolc Megyei Jogú Város Építési Szabályzatának módosítása a kórház területén történő fejlesztések megvalósíthatósága érdekében a jelenleg hatályos 12.5 m-es építménymagasság 25 m-re történő növeléséről szól.
Közösség? A főváros már a hátunk mögött!
A részvételiség gondolata alighanem jobban áthatja a miskolciakat, mint a pestieket. A közös gondolkodásra való felhívás városunkban többeket képes megszólítani, mint kétszáz kilométerrel odébb. Legalábbis ezt mutatják a közelgő közösségi gyűlés iránt megnyilvánuló érdeklődés adatai: a különbség a két település jelentkezési adatai között.
