Ugrás a tartalomra

Miskolc

Képgaléria
Napfény-holdsugár – a Szinvavölgyi ünnepi műsora a Művészetek Házában
KultúraSzabadidőMiskolc
Egy nehezebb időszakot élt meg a Szinvavölgyi Néptáncműhely is a pandémia alatt, de igyekeztek újult erővel valami maradandót alkotni. Átalakultak a keretek, amiken belül most is jelen van a tánc, és egymás szeretete. A 2021-es záró műsoruk hívószavai: játék, szerelem, közel s távol, tehetséges gyerekek és felnőttek, csillogó szemek.
Akkor és most...: a miskolci postapalota
KultúraMiskolc
Régi és új felvételünkön a miskolci 1-es postának is otthont adó Postapalota látható.
Miért miskolc? 34. rész - A legendás salakmotoros
SportMiskolc
„Túl sok az árnyék ebben a városban, ezért döntöttem úgy, hogy a fényről fogok írni. Miskolc ezernyi titkát csak elhullajtotta az emlékezet, hogy egyszer újra megtaláljuk őket. Amint felemeljük és markunkban tartjuk, máris fényesedni kezdenek” – írja Miért Miskolc? című kötetében Fedor Vilmos. A lokálpatrióta 63 válaszban indokolja meg, hogy miért szereti Miskolcot.
Képgaléria
A vártnál is fölényesebb szolnoki győzelem
SportMiskolc
Nagy vereségbe szaladt bele hazai pályán a miskolci férfi vízilabdacsapat szombaton este.
Vacsorával érzékenyítettek
Miskolc
Láthatatlan vacsorát szervezett a fennállásának huszadik évfordulóját idén ünneplő Miskolci Első Lady Lions Club szombat kora este az egyik belvárosi hotel konferenciatermébe.
Meg is áldották a közösen készített adventi koszorúkat Bükkszentlászlón
MiskolcEgyházBorsod-Abaúj-Zemplén
A pici település apró közösségénél évek óta hagyomány, hogy a közösségi házban összegyűlve a családok együtt készítik el adventi koszorúikat. Idén sem történt ez másként.
Csodás mesevilágot idéz a jubileumi adventi villamos
Miskolc
Közösségi oldalán fedte fel a közlekedési vállalat az adventi villamos megújult belső díszítését. 
Nyertes ötletpályázattal indítja tájépítész karrierjét
Miskolc
Kifejezetten szerethető, jól fotózható, akár jelképpé is válhat – vélekedtek a szakemberek Cseh Noémi ötletéről. Az ő álma lehet az alapja annak a munkának, ami a turbókörforgalom közepére kerül majd.
Az első szomjoltó a Pipiskén
Miskolc
Szántó István jegyzete.
A frakciók vezetői értékelték a legutóbbi közgyűlésen történteket
Miskolc
Csütörtökön összeült a város közgyűlése, az előterjesztések kapcsán kértük a frakciók álláspontját.
városháza
Beszámoltak munkájukról
Miskolc
Utak, járdaszakaszok újultak meg, parkolókat alakítottak ki, eltakarították a szemetet, civilszervezeteket támogattak egyebek mellett – ha járványtól sújtottan, nehéz gazdasági körülmények között is, de igyekeztek fejleszteni választókerületüket a miskolci önkormányzati képviselők. Sorozatunkban négy héten át bemutatjuk, mi történt az elmúlt egy évben Miskolcon – a képviselők szemüvegén át.
Élőben közvetítjük az adventi gyertyagyújtásokat
KultúraSzabadidőMiskolc
Egy év kihagyást követően pénteken ismét elstartoltak a miskolci Adventi forgatag programjai a belvárosban. Vasárnap meggyújtják az adventi koszorú első gyertyáját, ezt, és a további alkalmakat is élőben közvetíti a Miskolc Televízió, és a minap.hu Facebook-oldalán is élő videót indítunk 4 órakor. Tartsanak velünk!
És ön honnan jár a Miskolci Nemzeti Színházba?
KultúraSzabadidőMiskolc
A Miskolci Nemzeti Színház Facebook-oldalán indítottak egy felmérést arra vonatkozólag, honnan járnak nézők a miskolci színházba. Kiderült, hogy mindenhonnan. Is.
Érkezik az új Volánbusz menetrend, megyénkben is lesznek változások
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
December 12-én életbe lép a Volánbusz Zrt. 2021/2022. évi autóbusz-menetrendje.
Indulhat a Xanga beruházása Miskolcon
GazdaságMiskolc
A projekt szempontjából jelentős mérföldkő, hogy megkapták a jogerős építési engedélyt, ami alapján indulhat a beruházás – nyilatkozta lapunknak Herdon István vezérigazgató.
Képgaléria
Felkapcsolták az ünnepi fényeket
Miskolc
Megnyílt az Adventi Forgatag. Veres Pál polgármester beszédében jótékonyságra buzdított.
Új vezető a könyvtár élén
KultúraSzabadidőMiskolc
A váltásra azért volt szükség, mert Prokai Margit korábbi intézményvezető nyugdíjba vonult.
Képgaléria
Aprócska karácsony hatalmas szeretettel
Miskolc
Már készülnek a jótékonysági ajándéktárgyak a Vöröskereszt Szent István téri műhelyében: az önkormányzattól érkeztek az első „segítő manók”.
Japán vendégek a miskolci szimfonikusok koncertjén
KultúraMiskolc
Teltházas koncertet adott csütörtökön este a Miskolci Szimfonikus Zenekar a Művészetek Házában.
Jubileumi adventi villamos indul vasárnap
Miskolc
Idén tizedik alkalommal indul útjára az ünnepi díszbe öltöztetett adventi villamos Miskolcon.