Ugrás a tartalomra

A gyors és kreatív gépírók versenye a Miskolci Járásbíróságon

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság és a Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakgimnázium között létrejött együttműködési megállapodás részeként pénteken egy gépíróverseny keretében mérhették össze tudásukat az iskola legkiválóbb diákjai.

A Miskolci Törvényszék legfontosabb feladata, az ítélkezés mellett, olyan sokoldalú szakmai programokkal is jelentkezik, melyek nemcsak népszerűsítik, de segítik is a bírósági munka iránt érdeklődő fiatalokat – emelte ki közleményében Balogh Adrienn sajtótitkár.

Idén a Miskolci és Ózdi járásbíróság közreműködésével, két szakiskolával is együttműködési megállapodás született, mely lehetőséget biztosít a szakiskola tanulói számára, hogy gyakorlati tudásuk elmélyítésével még versenyképesebben léphessenek ki a munkaerőpiacra.

A tanulóknak a szakgimnázium és a bíróság által közösen delegált zsűri előtt kellett bizonyítani rátermettségüket és gyorsaságukat. A bíróság részéről bírák és igazságügyi alkalmazottak, míg a szakgimnázium részéről oktatók képviselték tudásukkal a magas színvonalú szakmai elvárást.

Kép

A három részből álló verseny során a diákok egy szöveget másoltak le, majd a hallás utáni szövegértésről is számot adtak. A legnehezebbnek a záró feladat bizonyult, amikor a versenyzőknek önállóan kellett megszerkeszteni egy bírósági határozatot. A versenybizottság nemcsak a gyorsaságot és a pontosságot, hanem a kreativitást is értékelte, mely elengedhetetlen feltétele a bírósági munkának.

A rendkívül gazdag és lendületes szakmai nap végén a zsűri Oláh András Dávid, 12. osztályos tanulót találta a legjobbnak, aki nemcsak a legszebb megoldásokat „alkotta” a megmérettetés során, hanem fiatal kora ellenére szakmai hozzáállásával és alázatával is bizonyított. A zsűri tagjainak elismerése mellett egy vándorkupát is hazavihetett, melyet a jövő évi megmérettetésig tarhat magánál, hogy az a következő évben ismét új nyertest jutalmazzon.

„Egy felelősségteljes és jól működő 21. századi bíróság ma már nem zárkózhat el attól, hogy szakmai tapasztalataival és tudásával segítse a felnövekvő generációkat. Az is feladatunk, hogy segítsünk megtalálni számukra azt a munkát, amiben örömüket lelik.” – hangsúlyozta  versenyt lezáró gondolataiban Kőváriné Vágási Erika, a Miskolci Járásbíróság elnöke.

Ezen gondolat szellemiségében folytatódik tovább a bíróság és a szakiskola közötti együttműködés, hiszen a diákok tudásának gyarapítása olyan közös társadalmi felelősség, ami nélkül jövő sem létezhet.

Ez is érdekelhet

Csütörtökön angolból adnak számot a tudásukról az érettségizők
OktatásBelföld
Állatvédelem és Monet festményei az angolérettségi első részében.
Közel 80 ezer diák érettségizett matematikából – tanulóbarátnak tartják az idei feladatsort
OktatásMiskolc
Kedden a matematika írásbeli vizsgákkal folytatódott az érettségi időszak: országszerte csaknem 80 ezer diák adott számot tudásáról. Középszinten több mint 71 ezren, emelt szinten pedig mintegy 8 ezren ültek be a padokba. A szakértők és a diákok visszajelzései alapján az idei feladatsor nehézsége összességében a korábbi évekhez hasonló volt.
Miskolcon is kimagasló eredményeket várhatunk az érettségizőktől
OktatásMiskolc
A hermanosok az ország egyik top gimijében vetették bele magukat a magyar nyelv és irodalom érettségi feladatsorába.
Elkezdődtek az érettségi vizsgák
Jókai Mór és Wass Albert a magyarérettségi első részében
OktatásBelföld
Elkezdődött a 2025/2026-os tavaszi érettségi, a diákok magyar nyelv és irodalommal nyitották a vizsgaidőszakot.