Ugrás a tartalomra

Az előzetes ponthatár nem egyenlő a véglegessel

Létrehozva
Habár több szakon is csökkentek az előzetes ponthatárok, ez nem jelenti, hogy a végleges határok nem emelkednek majd. Erre kell figyelnetek, ha olyan szakot jelöltetek meg, ahol van előzetes ponthatár.

Idén is összesen negyvenegy alap- és osztatlan szakon húztak előzetes ponthatárt, például a népszerű gazdasági képzéseken, kommunikáció és médiatudomány, általános orvosi, fogorvosi és jogi képzésen is. Ezeken a képzéseken csak azok szerezhetnek állami ösztöndíjas helyet, akik elérik ezt a ponthatárt – függetlenül attól, melyik felsőoktatási intézmény ilyen képzésére jelentkeznek – írja az eduline.hu.

Az előző években előfordult, hogy az előzetes ponthatárokon módosítottak a jelentkezők száma és teljesítménye alapján. Az akár 30-40-es pontos emelkedéstől a néhány pontosig bármi előfordulhat egyes szakokon. 

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.