Ugrás a tartalomra

Nagyon fontos a megfelelő iskolatáska kiválasztása

Létrehozva
A jó iskolatáska ergonomikus, jól illeszkedik a gerincoszlopra – mondta Moravcsik Bence ortopéd-szakorvos az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

Kifejtette: az iskolatáska kiválasztásakor figyelni kell a pánt szélességére, a háti rész merevítettségére, párnázottságára.

Fontos, hogy a pánt állítható legyen, a vállvonal fölé és a csípőlapát alá ne kerüljön a táska. Amelyiken derékpánt is van, az még jobb – tette hozzá. Ügyelni kell arra is, hogy a táska légáteresztő, könnyűszerkezetes legyen – sorolta a szakember, aki szerint különösen a kisgyerekek számára jó alternatíva a gurulós táska.

Hátitáska esetén a 6-7 éves gyerekeknek az az ideális, ha a táska súlya telepakolva 2,5-3 kilogramm. Megjegyezte azt is, hogy a pakolási technikára is érdemes odafigyelni, a gerinchez közel kell tenni a nehezebb, távolabb a könnyebb dolgokat.

Kép

A szakember megjegyezte: a gerinc ebben a korban még porcos. Helytelen tartás, illetve táskaviselet esetén merevebbé válhat a gerinc, vagy korai porckopás is kialakulhat.

Az oldaltáskát a szakorvos nem ajánlja, mert fontos, hogy szimmetrikus legyen a terhelés, különben korán gerincferdülés alakulhat ki.

A megfelelő táska kiválasztása mellett az edzettséget is hangsúlyozta a szakember. Fontos, hogy iskolán kívül is sportoljanak a gyerekek – közölte Moravcsik Bence.

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.