Ugrás a tartalomra

A Miskolci Egyetem is harcol az éhezés ellen

Létrehozva
Október 16-án tartják az Élelmezési Világnapot. A Miskolci Egyetem a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetének szakmai támogatásával csatlakozik a nemzetközi, csaknem 150 országban működő mozgalomhoz, amely kampányával a szegénység és az éhezés problémájára kívánja felhívni a figyelmet.
Kép

A magyar Campusok közül eddig egyedül a Miskolci Egyetem csatlakozott ahhoz a nemzetközi mozgalomhoz, amely Egyetemek Harca az Éhezés Ellen (Universities Fighting World Hunger or UFWH) néven az ENSZ Világélelmezési programjával együttműködve alakult meg az Amerikai Egyesült Államokbeli Auburni Egyetemen 2004-ben. Az UFWH munkájába mára már közel 300 egyetemi kampusz kapcsolódott be világszerte. Az UFWH alapvető célja az, hogy kidolgozzon és életbe léptessen egy akciótervet a hallgatóknak és a tanároknak, amely az egyetem közösségét arra ösztönzi, hogy erőfeszítéseket tegyen az éhezés megszüntetésére. A Miskolci Egyetem UFWH csoportja a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szervezetével közösen segíti tartós élelmiszer gyűjtésével azokat a térségünkben élő rászorulókat, akik éheznek, és segítségre van szükségük.

A háromnapos kampányt október 16-18. között rendezik meg a Miskolci Egyetemen és a közeli Tesco áruházban.  A gyűjtőpontokat a kampusz főbejáratánál, a galériánál és a rácsos büfénél állítják fel. Ide várják a felajánlott, három hónapnál hosszabb szavatossági idejű olajat, lisztet, tésztát, konzerveket és rizst, amelyekkel a hallgatók és oktatók támogatni szeretnék a rászorulókat. Az adományokból a gyűjtést koordináló Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete kb. 20 kg-os csomagokat készít, és juttat el nehéz helyzetű családoknak és egyedülálló időseknek.

A közös tavaszi és őszi élelmiszergyűjtést évek óta megszervezi az egyetem és a humanitárius szervezet. Idén tavasszal a 660 kg tartós élelmiszer mellett több mint 40.000 forintot adomány gyűlt össze, amit az őszi kampányban szeretnénk tovább növelni.

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.