Ugrás a tartalomra

Egyetemi nyílt nap – jövőre háromezer diákot várnak

Létrehozva
Két nap alatt körülbelül 2500 diák érkezik a Miskolci Egyetem nyílt napjaira. A campus hallgatói kitelepültek az aulába és a középiskolások minden kérdésére igyekeznek válaszolni. A Miskolci Egyetem rektorhelyettese elmondta, legalább háromezer új hallgatóra számítanak a felvételi során.
Preview Image
Végh Csaba fotógalériája

Sedlák Fanni a Bölcsészettudományi Karra szeretne jelentkezni, számításai szerint elég pontja lesz, hogy felvegyék. – Megtudtam, hogy kevesebb órám lesz, mint gondoltam volna és sok érdekes dolgot hallottam a Konfuciusz Intézetről is, aminek nagyon örülök – mondta a leendő egyetemista.

A duális képzés az indulása óta nagyon népszerű. Pontosan azért, mert az elméleti tudás mellett azonnal gyakorlati tapasztalatokat is szerezhetnek a hallgatók - ez a cégeknek is előny. Sok vállalat ezért települt ki a nyílt napra.

- Két villamosmérnök már most is van duális képzésen nálunk, Tiszaújvárosban. Azt gondolom, nagyon fontos, hogy a diákok már az egyetemi éveik végén „bele tudjanak szagolni” az ipari környezetbe. Meglássák azt, hogy milyenek a hétköznap kint, az iparban – nyilatkozta Hegyi Róbert, a Petroszolg Kft. ügyvezetője.

Kép

A Miskolci Egyetemen a demográfiai lejtő ellenére évről évre egyre több hallgatót tudtak felvenni. A következő felvételi időszakban is legalább háromezer diákra számítanak.

- Szívesen mutatkozunk be a diákoknak, hiszen a döntésük nemcsak a következő néhány évüket, a tanulmányaikat határozza meg, hanem az életüket is, hogy milyen munkát fognak végezni. Erről Czap László, az egyetem  intézményfejlesztési és kapcsolati ügyekért felelős rektorhelyettese beszélt.

A Miskolci Egyetemen pénteken is folytatódik a nyílt nap. Reggel kilenctől minden érdeklődőt várnak az egyetem oktatói és hallgatói.

Ez is érdekelhet

Enélkül hátrányba kerülhet a magyar nemzet
OktatásKultúraSzabadidő
Tizenhat csapat csapott össze a Hahó, Könyvtár(s)ak olvasásnépszerűsítő versenyén hétfőn a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban. A feladatok alapjai Berg Judit könyvei voltak, az írónő maga is részt vett a programon.
Csütörtökön angolból adnak számot a tudásukról az érettségizők
OktatásBelföld
Állatvédelem és Monet festményei az angolérettségi első részében.
Közel 80 ezer diák érettségizett matematikából – tanulóbarátnak tartják az idei feladatsort
OktatásMiskolc
Kedden a matematika írásbeli vizsgákkal folytatódott az érettségi időszak: országszerte csaknem 80 ezer diák adott számot tudásáról. Középszinten több mint 71 ezren, emelt szinten pedig mintegy 8 ezren ültek be a padokba. A szakértők és a diákok visszajelzései alapján az idei feladatsor nehézsége összességében a korábbi évekhez hasonló volt.
Miskolcon is kimagasló eredményeket várhatunk az érettségizőktől
OktatásMiskolc
A hermanosok az ország egyik top gimijében vetették bele magukat a magyar nyelv és irodalom érettségi feladatsorába.