Ugrás a tartalomra

Alkotói pályázat gyermekeknek a tűzmegelőzés jegyében

Létrehozva
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint az előző évek hagyományait követve az Országos Tűzmegelőzési Bizottság 2020-ban ismét alkotói pályázatot hirdetett óvodásoknak és iskolásoknak.

A pályázat célja, hogy a gyerekek a kreatív alkotásokon keresztül mutassák be a tűzvédelem fontosságát, a tűzoltók izgalmas és egyben kihívásokkal teli világát. A pályázaton az alkotások központi témája a tűzmegelőzés. Pályázni rajzzal, egyéb  kézműves, irodalmi alkotással lehet, illetve számítógépes programmal is.
Az az óvoda, illetve iskola, ahonnan országosan a legtöbb pályázatot nyújtják be, elnyeri a „Legkreatívabb óvoda/iskola 2020” címet, amely együtt jár a tűzoltóság egyszeri, az intézményben tartandó bemutatójával (füstsátor, tálcatűzoltás, olajtűzoltás, roncsvágás) és tűzvédelmi oktatás megtartásával.
A részletek elérhetőek a katasztrófavédelem honlapján.

Ez is érdekelhet

Enélkül hátrányba kerülhet a magyar nemzet
OktatásKultúraSzabadidő
Tizenhat csapat csapott össze a Hahó, Könyvtár(s)ak olvasásnépszerűsítő versenyén hétfőn a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban. A feladatok alapjai Berg Judit könyvei voltak, az írónő maga is részt vett a programon.
Csütörtökön angolból adnak számot a tudásukról az érettségizők
OktatásBelföld
Állatvédelem és Monet festményei az angolérettségi első részében.
Közel 80 ezer diák érettségizett matematikából – tanulóbarátnak tartják az idei feladatsort
OktatásMiskolc
Kedden a matematika írásbeli vizsgákkal folytatódott az érettségi időszak: országszerte csaknem 80 ezer diák adott számot tudásáról. Középszinten több mint 71 ezren, emelt szinten pedig mintegy 8 ezren ültek be a padokba. A szakértők és a diákok visszajelzései alapján az idei feladatsor nehézsége összességében a korábbi évekhez hasonló volt.
Miskolcon is kimagasló eredményeket várhatunk az érettségizőktől
OktatásMiskolc
A hermanosok az ország egyik top gimijében vetették bele magukat a magyar nyelv és irodalom érettségi feladatsorába.