Ugrás a tartalomra

A PDSZ szerint halasztható az érettségi

Létrehozva
A kormány döntése értelmében május 4-étől kezdődnének az írásbeli érettségi vizsgák Magyarországon – egy nappal azután, amikor a szakemberek szerint tetőzni fog a koronavírus-járvány. A PDSZ halasztást kér a veszélyhelyzet végéig. Mint mondják: nem alapszükséglet jelenleg az érettségi.

Több mint egy hónapja otthon tanulnak a diákok. Az online oktatás az egyetlen lehetőség a járványidőszakban. Az idei évfolyam dolga tehát a járvány miatt még nehezebb lett.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint az érettségi jelenlegi lebonyolítási módja nem biztonságos, és nem megfelelő. Szerintük el kellene tolni az időpontokat. Az egészség most sokkal fontosabb. Elnökük, Szűcs Tamás a Miskolc Televíziónak azt mondta, „nem szabad most érettségit szervezni, pláne nem a járvány tetőzése idején”.

– Amíg veszélyhelyzet van, addig nem szabad megtartani. Támadnak minket a véleményünkért, mert azt mondjuk: az érettségi nem olyan alapellátási feladat, mint például az egészségügy, vagy, hogy az üzletekben legyen élelmiszer. Az érettségi halasztható – tette hozzá.

Kép
Érettségiző diákok tavaly. | Forrás: Koszticsák Szilárd/MTI

Az iskolák március közepe óta üresek. A vírus tetőzésének idején tartott érettségivel viszont – a PDSZ szerint – több mint 30 ezer diák családjába kerülhet be a vírus, ahol veszélyeztetett csoportba tartozók is élhetnek. Az érettségi halasztása akár a nyár végéig is reális lehet szerintük. Úgy gondolják, abban az esetben, ha még tovább tart a veszélyhelyzet, akkor alternatív megoldásokat kell kidolgozni.

A kormány azt mondja, ha kell, akkor halasztani fognak. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár elmondta, hogy az érettségit a lehető legbiztonságosabban lehessen megszervezni, ezért csak vizsgákat szerveznek, és mindenkinek biztosítják a szükséges védőfelszerelést.

– Érettségi tehát lesz, amennyiben a járványügyi szempontok az időpont „mozgatását” indokolják, a szükséges döntést meg fogjuk hozni – tette hozzá.

Az idei érettségi végleges időpontja tehát még nincs kőbe vésve, de a jelenlegi döntés értelmében május 4-étől kezdődnének az írásbeli érettségi vizsgák Magyarországon. Mint ismert, a Miskolc Televízió a #érettségi műsorral is igyekszik segíteni a felkészülést. Ebben minden nap 17 órától a miskolci oktatók adnak le egy-egy érettségi tételt.

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.