Ugrás a tartalomra

Érvénytelen lett a Földes Ferenc Gimnázium igazgatói pályázata?

Létrehozva
Úgy tűnik egyelőre várni kell az új igazgató kinevezésére.
Kép

Sajtóhírek szerint az Emberi Erőforrások Minisztérium érvénytelennek nyilvánította a Földes Ferenc Gimnázium igazgatói posztjára kiírt pályázatot. Ezt egyelőre nem lehet hivatalosan megerősíteni, hiszen a minisztérium honlapján nincs ezzel kapcsolatban semmiféle információ. Mint arról hírportálunk is beszámolt, hárman pályáztak a pozícióra: Fazekas Róbert igazgatóhelyettes, Kovács Benedek, az iskola fizika-informatika szakos tanára, valamint Hajdu Hajnalka, a sajószögedi általános iskolájának igazgatója, a megyei közgyűlés fideszes képviselője.

Ez is érdekelhet

Enélkül hátrányba kerülhet a magyar nemzet
OktatásKultúraSzabadidő
Tizenhat csapat csapott össze a Hahó, Könyvtár(s)ak olvasásnépszerűsítő versenyén hétfőn a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban. A feladatok alapjai Berg Judit könyvei voltak, az írónő maga is részt vett a programon.
Csütörtökön angolból adnak számot a tudásukról az érettségizők
OktatásBelföld
Állatvédelem és Monet festményei az angolérettségi első részében.
Közel 80 ezer diák érettségizett matematikából – tanulóbarátnak tartják az idei feladatsort
OktatásMiskolc
Kedden a matematika írásbeli vizsgákkal folytatódott az érettségi időszak: országszerte csaknem 80 ezer diák adott számot tudásáról. Középszinten több mint 71 ezren, emelt szinten pedig mintegy 8 ezren ültek be a padokba. A szakértők és a diákok visszajelzései alapján az idei feladatsor nehézsége összességében a korábbi évekhez hasonló volt.
Miskolcon is kimagasló eredményeket várhatunk az érettségizőktől
OktatásMiskolc
A hermanosok az ország egyik top gimijében vetették bele magukat a magyar nyelv és irodalom érettségi feladatsorába.