Ugrás a tartalomra

A felsőoktatási intézmények többsége megtartja a gólyatábort

Létrehozva
A felsőoktatási intézmények többsége - saját hatáskörben - megtartja a gólyatáborát - mondta a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

Murai László közölte: nem szervez ugyanakkor gólyatábort például az ELTE, a Szegedi Tudományegyetem és a Budapesti Gazdasági Egyetem, de ezek az intézmények helyette valamilyen orientációs napot tartanak majd az új hallgatóinak szeptemberben.

Elmondta azt is, hogy a táborokat a járványügyi szabályok szigorú betartása mellett rendezik. Így nem lehet 500 résztvevősnél nagyobb rendezvényt szervezni, figyelni kell a higiénés szabályokra, és a legtöbb helyen lázat is mérnek a jelentkezők között. A programokat általában szabadtéren tartják, és kerülik a személyes kontaktust.

A Semmelweis Egyetem gólyatáborában pedig csak az vehet részt, aki koronavírus-tesztet végeztet magán előtte - fűzte hozzá.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Közös élményekkel startolt a Tanítsunk Magyarországért
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Élménynappal indult a Tanítsunk Magyarországért idei tanéve: több száz diák és mentor találkozott először a Miskolci Egyetemen csütörtökön.
Rendkívüli szülői értekezletet tartottak a komlóstetői óvodában
OktatásMiskolc
Fontos döntésekről számoltak be a szülőknek hétfőn.
Pont ott party
Felvételi statisztikák: nem Szegedi Dezső a legidősebb friss diák
Oktatás
95 907 hallgató kezdheti meg felsőfokú tanulmányait 2025 őszén. Ez közel ötezerrel több a tavalyinál.
Hetvenkét éves gólya: felvették Szegedi Dezsőt a Debreceni Egyetemre
OktatásMiskolcKultúra
A Jászai Mari-díjas miskolci színművész újra hallgató lesz.