Ugrás a tartalomra

Munkájukért kaptak elismerést

Létrehozva
A Miskolci Szakképzési Centrum hétfőn, a járványügyi szabályok szigorú betartása mellett két részletben rendezett ünnepség keretében adta át az Emberi Erőforrások Minisztere által adományozott Pedagógus Szolgálati Emlékérmeket, valamint a Miniszter Elismerő Oklevelét az azt kiérdemlő oktatók számára. Az elismeréseket a Miskolci SZC Berzeviczy Gergely Technikum dísztermében adták át.

Az ünnepségen a járványügyi helyzet következtében csak a díjazottak és az iskolák vezetői vehettek részt, az elismeréseket a legszigorúbb járványügyi óvintézkedések betartása mellett maszkban és kesztyűben vehették át. 

Kép
Fotó: Zelei Erika

Az ünnepséget Molnár Péter, a Miskolci Szakképzési Centrum főigazgatója nyitotta meg, aki újabb örömteli bejelentéssel élt köszöntőjében. Az Év tanárának ezüst elismerő oklevelét a Miskolci SZC Mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Technikum igazgató asszonya, magyar-, történelem- és filozófiatanára, Juhász Jánosné kapta. Az Év tanára díjra a diákok jelölhetik tanáraikat, a jelölteket egyetemi oktatókból álló szakmai bizottság értékeli, és diákok is voksolhatnak rájuk. 

Kép
Fotó: Mónus Márton

A Pedagógus Szolgálati Emlékérem elismerést Molnár Péter, a Miskolci Szakképzési Centrum főigazgatója, valamint Kiss Gábor, a Miskolci Szakképzési Centrum kancellárja adta át a díjazottaknak. Pedagógus Szolgálati Emlékérem azoknak a nyugállományba vonuló pedagógusoknak adományozható, akik legalább 25 éven keresztül a gyermekek oktatása-nevelése érdekében tevékenykedtek, és kiemelkedő munkát végeztek.

Kép
Fotó: Zelei Erika

Pedagógus Szolgálati Emlékérmet kaptak:

Miskolci SZC Baross Gábor Üzleti és Közlekedési Technikum 
Havril István
Kovács János

 
Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum
dr. Jakabné Lendvay Éva 
 
Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum
Baghyné Urbán Ilona
 
Miskolci SZC Kós Károly Építőipari, Kreatív Technikum és Szakképző 
Kovácsné Orosz Szilvia 
Paszternák László 
Virágné Antal-Boza Ajra 

 
Miskolci SZC Mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Technikum
Barnóczky Lászlóné
Diményné Kiss Katalin 
Mártonné Berecz Mária 
Varga Iván Istvánné 
 

Miskolci SZC Szemere Bertalan Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium 
Baráti Tibor
Baráti Tiborné   
Deák Géza
Juhász-Nagyné Takács Mária      
Kanó Márta Judit             
Szobota Jolán

Kép
Fotó: Zelei Erika

A Miniszter Elismerő Oklevele elismeréseket Kiss Gábor, a Miskolci Szakképzési Centrum kancellárja, valamint Molnár Péter, a Miskolci Szakképzési Centrum főigazgatója adta át a díjazottaknak.  A Miniszter Elismerő Oklevele adományozható annak a természetes személynek, munkacsoportnak, közösségnek, aki a minisztériumban vagy a miniszter ágazati irányítása, felügyelete alá tartozó intézményben, szervnél a szakmai munkáját huzamos ideig színvonalasan végzi, vagy a szerv eredményes működése szempontjából fontos szakmai feladat végrehajtásában szerez érdemeket.

Miniszter Elismerő Oklevele elismerést kaptak:

Miskolci SZC Andrássy Gyula Gépipari Technikum
Berentés Mária 
Gallai Judit
Nagy Győző        

               
Miskolci SZC Baross Gábor Üzleti és Közlekedési Technikum
dr. Tuskánné Nagy Éva Zsuzsanna    
 
Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum
Szabolcs Géza    
Velenyákné Vanta Anna  
            
 
Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Szakgimnáziuma
Nagy Tibor
 
Miskolci SZC Kós Károly Építőipari, Kreatív Technikum és Szakképző Iskola  
Káplár Olívia 
Sántáné Furik Orsolya    

 
Miskolci SZC Martin János Szakiskola és Készségfejlesztő Iskola              
Fülöp-Pető Eszter
 
Miskolci SZC Mezőcsáti Gimnázium és Szakképző Iskola              
Bordás Magdolna            
Tőzsérné Papp Gabriella    
   

Miskolci SZC Szemere Bertalan Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium 
Kertész Péterné       
 
Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskola
Nagy Tamás Tiborné       
 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Közös élményekkel startolt a Tanítsunk Magyarországért
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Élménynappal indult a Tanítsunk Magyarországért idei tanéve: több száz diák és mentor találkozott először a Miskolci Egyetemen csütörtökön.
Rendkívüli szülői értekezletet tartottak a komlóstetői óvodában
OktatásMiskolc
Fontos döntésekről számoltak be a szülőknek hétfőn.
Pont ott party
Felvételi statisztikák: nem Szegedi Dezső a legidősebb friss diák
Oktatás
95 907 hallgató kezdheti meg felsőfokú tanulmányait 2025 őszén. Ez közel ötezerrel több a tavalyinál.
Hetvenkét éves gólya: felvették Szegedi Dezsőt a Debreceni Egyetemre
OktatásMiskolcKultúra
A Jászai Mari-díjas miskolci színművész újra hallgató lesz.