Ugrás a tartalomra

Drasztikusan csökkent a nyelvvizsgázók száma

Létrehozva
Az Oktatási Hivatal adatai alapján tavaly alig több mint 86 ezren vizsgáztak, míg a korábbi években ez a szám mindig meghaladta a 115 ezret.

A pandémia miatt megváltoztak a nyelvtanulási szokások is, a Nyelvtudásért Egyesület elnöke, az Euroexam vizsgaközpont vezetője szerint lényegesen szélesebb kör ismerte meg és fogadta be az online tanulás lehetőségét. Rozgonyi Zoltán úgy véli, hogy a tanulók többsége ugyanakkor kiegészítő lehetőségként tekint erre, elsődleges választásuk továbbra is a személyes oktatás marad. Hiába fogadták el azonban az online módszereket, a nyelvvizsgázók száma drasztikusan csökkent tavaly. Ez elsősorban a bizonytalanság miatt alakulhatott így a Miskolc Televízió által megkérdezett egyik miskolci nyelviskola ügyvezetője szerint.

– Majdhogynem a felére csökkent a vizsgázóink száma, 2020-ban alig ötszázan jelentkeztek – árulta el Karsza Péterné Szalánczi Beáta, a Katedra Nyelviskola Miskolc ügyvezetője. – Nagyon komplex, hogy miért történhetett így. Én elsősorban a bizonytalanságnak tudom be; tavaly márciustól alig lehettünk abban biztosak, hogy meg tudjuk-e tartani egyáltalán a következő vizsgát. Hiába jöttek sorra a telefonhívások, nem mindig tudtunk pontos információkat adni az időpontokról.

Kép
Sokan halasztottak vagy lemondták a vizsgát. | Illusztráció

Ezért a jelentkezők egy része online adott számot a tudásáról, de sokan halasztottak vagy lemondták a vizsgát. Az országos adatok egyébként hasonlóan alakultak 2020-ban. Az Oktatási Hivatal statisztikája szerint az elmúlt tíz évben még egyszer sem volt példa arra, hogy olyan kevesen tettek volna nyelvvizsgát, mint tavaly. Ez azt jelenti, hogy alig több mint 86 ezren adtak számot tudásukról. Ebből pedig mintegy 59 ezer lett sikeres. A korábbi években a vizsgázók száma mindig meghaladta a 115 ezret: 2019-ben csaknem 125 ezren, 2018-ban pedig több mint 120 ezren vizsgáztak valamelyik nyelvből. A statisztika szerint a legtöbben 2011-ben próbálkoztak, ekkor 166 ezren vizsgáztak. Az idegen nyelvek népszerűségét tekintve az elmúlt években nem történt jelentős változás. Továbbra is angolból vizsgáztak a legtöbben. Ezt követi a német és a francia.

A korlátozó intézkedések enyhítésével idén várhatóan nő majd a jelentkezők száma. Áprilisban oldódni látszanak a korlátozó intézkedések, a diplomaszerzéshez kapcsolódó nyelvvizsga-követelmény alóli felmentés pedig tavaly csak egyszeri volt, így az idén nem kapják meg a diplomájukat azok a felsőoktatásban tanulók, akiknek nincs meg a nyelvvizsgájuk.

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.