Ugrás a tartalomra

Már több mint 23 ezren vesznek részt a Nyári diákmunka programban

Létrehozva
A járási és kerületi hivatalok továbbra is várják a jelentkezőket – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára közösségi oldalán szombaton.
Kép
Korábbi felvétel Fotó: Végh Csaba

Bodó Sándor a Facebookon közzétett bejegyzésében ismertette: csaknem 20 ezren az önkormányzatoknál, háromezren a turizmusban és a vendéglátásban, 400-an pedig a mezőgazdaságban dolgoznak. Az államtitkár kiemelte, hogy a 16-25 év közötti nappali tagozatos diákok tisztességes fizetéssel és munkatapasztalattal gazdagodhatnak.

A korábbi évek tapasztalatai egyértelműen kedvezőek, több mint 210 ezer diák szerzett munkatapasztalatot, jövedelmet – mondta, hozzátéve, hogy a program nagyon népszerű idén is. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a diákokkal szabályos munkaszerződést kötnek a foglakoztatók, amelyben nevesítve vannak az elvégzendő feladatok és a munkáért járó bér.

Bodó Sándor felhívta a figyelmet, a program folytatódik, még van lehetőség arra, hogy a diákok jelentkezzenek, a munkakörök továbbra is változatosak. Az államtitkár bejegyzése szerint a legtöbben Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés megyékben dolgoznak.

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.