Ugrás a tartalomra

A folyamatos megújulás biztosítja a növekedést

Létrehozva
Gazdaságilag az a leghatékonyabb, ha a cégek állandóan innovatívak – mondta el Csath Magdolna közgazdász, egyetemi tanár a BOKIK és a Miskolci Egyetem első munkabizottsági ülésén. A rendezvénnyel a két szervezet régi terve vált valóra.
Kép
Fotók: Horváth Csongor

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Miskolci Egyetem között létrejött együttműködés fontos állomása az egyetem és a vállalkozások közötti közvetlen kapcsolatot erősítő munkabizottság létrejötte.

Kép

Bihall Tamás szerint túl vagyunk a Covid okozta nehézségeket, úgy fogalmazott, a gazdaság legyőzte a járványt. – Új koncepciókkal kell nekivágni a következő időszaknak – mondta a BOKIK elnöke, aki hozzátette, minél több céget próbálnak az egyetem látószögébe tenni. 

Ezzel egyetértett Barkóczi István, a BOKIK általános alelnöke. – Muszáj, hogy a vállalkozások keressék a kapcsolatot az egyetemmel, mert itt főállásban kutatják az újdonságokat. A fiatal munkavállalók más gondolkodásúak, jó velük dolgozni – mondta az alelnök, akinek több vállalkozása is van, utalva ezzel arra, hogy pár év alatt aktualitását veszti a megszerzett tudás, olyan gyorsan változik a világ.

Horváth Zita elmondta, úgy tekintenek a BOKIK-ra, mint egy hídra a gazdasági élet szereplői és az egyetem között. – Fontos, hogy legyenek vonzó munkahelyek és felkészült szakemberek. Ez utóbbit mi biztosítjuk, hiszen az egyetem humánerőforrás-fejlesztő központ. Kell, hogy párbeszédet folytassunk a környezetünkkel – mondta az egyetem rektora, majd hozzátette, a duális képzés tökéletesen alkalmas arra, hogy ezt a gyakorlatba is átültessék. 

Kép

A rendezvény vendége, Csath Magdolna közgazdász, egyetemi oktató tartott előadást Tudás- és innovációs helyzetünk: segíthet-e a vállalati-egyetemi együttműködés? címmel. – Minden gazdaság úgy tud sikeres lenni, ha új dolgot talál ki, ezt legkönnyebben úgy lehet létrehozni, ha az egyetemek és a vállalkozások együttműködnek. Ezzel javul a versenyképesség. A számtalan cégből az a legsikeresebb, amelyik folyton innovatív. Ez függ attól, hogy a cég feje mennyire vállalkozó szellemű, mennyire tudja mozgósítani a munkavállalóit és van-e jövőképe – mondta. Szerinte nagyon fontos a hozzáadott érték. 

Kép

A következő előadás a Miskolci Egyetem Tudományos Innovációs Parkjáról szólt, majd kötetlen szakmai beszélgetés volt az előadásokról és a munkabizottságok munkájáról.

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.