Ugrás a tartalomra

Tényleg elkezdődött?

Létrehozva
Összevonhatják a vidéki iskolák felsőtagozatait.
Kép
Képforrás: hvg360

Ciklusok óta politikai okokból halogathatja a kormány a tervet, hogy a kis vidéki iskolák felső tagozatait összevonja. Most azonban maga az oktatásügyet átvevő miniszter vetette fel: nézzék meg, kell-e ennyi iskola - jelenti a hvg360. Az új kormányzati struktúrával az egészségügy mellett az oktatás is végleg átkerült Pintér Sándorhoz - akinek fő irányvonalától elég messze áll ez a témakör.

A portál kérdésére közölték, Pintér a köznevelés területén is megfogalmazta célkitűzéseit, a vonatkozó terveknek nyáron el kell készülniük. A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint most a sok kényszerhelyzet változást hozhat, Setényi János oktatáskutató biztos abban, hogy a tárca hamarosan előáll egy racionalizálási tervvel.

Az összevonás egyébként valószínűleg számos B.-A.-Z. megyei vidéki oktatási intézményt is érintene: ezeknek az iskoláknak amúgy is problémát jelent a krónikus tanárhiány.

Az összevonás terve nem új. Egy 2015-ös koncepció ugyanezt a vetítette előre, ám az az anyag még azzal számolt, elsődlegesen a 7-8. évfolyamos tanulókat terelnék egy helyre. 2019 elején Palkovics László újra leporolta az ötletet, akkor így indokolták az összevonás szükségességét:  "a felső tagozatok képzési helyeinek racionalizálásával koncentrálni kell a szakemberállományt, valamint a képzéshez szükséges modern eszközöket". Az összevonást akkor 2022-re vízionálták, előre vetítve, hogy eddigre már az iskolabusz-hálózat is működhet.

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.