Ugrás a tartalomra

Újrahasznált táskák segítik az iskolakezdést

Létrehozva
A MiReHu Nonprofit Kft. újrahasználati központján keresztül harminchat használt, de jó állapotú, tanszerekkel megtöltött iskolatáska jutott el a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézménnyel kapcsolatban álló hátrányos helyzetű gyerekekhez szerdán.

Tavaly indult el a MiReHu Nonprofit Kft. „Ne legyen nehéz az iskolatáska” nevű akciója, kettős céllal: népszerűsíteni az újrahasználat eszméjét, egyben támogatni a nehéz helyzetben lévő családokat.

A cég ügyvezetője, Ladányi Roland elmondta, hogy nem csupán „megmentették” a használt iskolatáskákat a kidobástól, hanem tartalommal is megtöltötték őket: különböző iskolaszerekkel együtt vehették át a darabokat a gyerekek.

Kép
Fotók: Mocsári László

Az iskolatáskákat a cég felhívására miskolci lakosok és intézmények ajánlották fel. Olyanokról van szó, amelyek bár használtak, de ez állapotukon alig érzékelhető. A MiReHu összegyűjtötte, majd kitakarította, végül eljuttatta őket a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézményhez (MESZEGYI).

Az akció sikerét az is mutatja, hogy tavaly még tizenöt gyermek iskolakezdését tudták így támogatni, idén viszont már harminchat iskolatáska lépett az akciónak köszönhetően az újrahasználat útjára. Ladányi Roland végezetül arra hívta fel a figyelmeket, hogy a most átadott példányok újszerű minőségűek, azonban az újrahasználati központban további felajánlások vehetők át, amelyek enyhén használtabbak, de céljukat ugyanúgy ellátják.

Kép

A segítség jó helyre érkezett meg. Gúr Péter Attila, a MESZEGYI igazgatója kifejtette, hogy a szervezet család- és gyermekjóléti szolgáltatásokat is biztosít. Városi szinten több ezer gyermekkel, több száz családdal állnak így kapcsolatban.

„Nagyon fontos szakmai szempont, hogy az adományokat célzottan osztjuk ki. Olyan családokhoz jutnak el, akik ténylegesen rászorulnak és a felajánlásokat hasznosan, a célnak megfelelően hasznosítják” – folytatta.

A szakember tapasztalatai szerint óriási segítség a tanszerekkel megtöltött iskolatáska, hiszen az utóbbi évek és a jelenlegi helyzet kihívásai miatt még nehezebb körülmények közé kerültek az egyébként is hátrányból induló gyermekek.

Kép

Az átadás során Veres Pál polgármester azt hangsúlyozta, hogy a városvezetés egyik célja támogatni a rászorulókat, ez a mostani nehéz gazdasági helyzetben főként igaz. A megpakolt iskolatáskák ezt a célt szolgálják.

„Azt is célul tűztük ki, hogy ha vannak olyan eszközeink és erőforrásaink, amiket még hasznosítani tudunk, akkor azokból ne legyen szemét” – folytatta, majd hozzátette, fontos minél fiatalabb korban elkezdeni a szemléletformálást: „Felhívtuk a gyerekek figyelmét, vigyázzanak rájuk, hogy ha 1-2 év múlva kinövik a táskákat, akkor továbbadhatóak legyenek”.

Mindenesetre csütörtökön, az első oktatási napon már a régi-új táskájukkal a hátukon térhetnek vissza az iskolába.

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.