Ugrás a tartalomra

Kínai fallal erődít, nyelvi képzéssel erősít a Zrínyi 

Létrehozva
Greenbox-fallal gyarapodott a Zrínyi Ilona Gimnázium multimédiás terme a Borsodchem-Wanhua csoport és a Miskolci Egyetem Konfuciusz Intézete jóvoltából hétfőn. Az átadón az idén harmadnyi osztállyal elinduló kínai nyelvi szakot is megünnepelhette a középiskola.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

– Tavaly ilyenkor tagozati kínálatunkat bővíteni szerettük volna. Álmodtunk egy merészet, és az a gondolatunk támadt, hogy mi lenne, ha a régióban egyedülálló emelt szintű kínai nyelvi képzést kínálnánk a nyolcadikos tanulóknak – kezdte beszédét az intézmény igazgatója. Fridrikné Várhegyi Renáta elmondta: László István tankerületi igazgató és Kuttor Dániel, a Miskolci Konfuciusz Intézet igazgatója támogatásra érdemesnek tartotta felvetését.

Végül közel hatszoros túljelentkezés után tizenkét fiatal nyert felvételt a most induló emelt szintű kínai nyelvi képzésre. – A diákok elsajátíthatnak egy különleges nyelvet, miközben megismerhetik Kína több ezer éves kultúráját. Diákjainkkal együtt én is izgalommal tekintek az előttünk álló tanévre. Remélem, a tagozat beváltja a hozzá fűzött reményeteket, és eléritek kitűzött céljaitokat – hangzott el a gimnázium vezetőjétől a diákság előtt.

A pedagógus hozzátette: a diákok már a júniusi beiratkozás alkalmával megismerkedtek leendő tanáraikkal, játékos közös foglalkozásokon vehettek részt a gólyatáborban, így az első tanítási napon már összekovácsolódva, ismerősként köszönthették egymást.

– Újabb ötleteim és terveim vannak a képzéssel kapcsolatban, bízva abban, hogy ismét támogatásra találok majd – összegzett az igazgató.

– 2013-ban jött létre az intézet. Egy évre rá el is kezdtük az iskolai szintű képzést a Zrínyi Ilona Gimnáziumban. Tavaly gondoltuk úgy, hogy ez a partnerség megérett egy újfajta képzésre – számolt be a Miskolci Konfuciusz Intézet igazgatója. Mint azt a Miskolc Televízió stábjának Kuttor Dániel kifejtette: a kínai nyelvtanulás abban segíti a diákokat, hogy formálja gondolkodásukat – új szakok nyílnak meg az itt tanulók előtt, így azok a négyéves tanulmányukat követően akár sinológiára is jelentkezhetnek. – A régió munkaerőpiacán is egyre növekszik az igény a kínai nyelv és kultúra ismerete iránt – húzta alá.

Kép

Az anyagi támogatás révén a médiateremben tehát egy greenboxot alakíthattak ki – megfelelő padlóburkolattal és ugyanolyan zöld színű háttérrel. A terem nemcsak városi, de országos szinten is egyedülálló, hiszen más köznevelési intézmény nem rendelkezik ilyen kialakítású teremmel és eszközparkkal.

A kivitelezési munkákat a Miskolci Tankerületi Központ és az a Borsodchem-Wanhua csoport támogatta, ami legnagyobb kínai tulajdonú magyar cégként tűzte a zászlajára, hogy közelebb hozzák a két kultúrát. A vállalat emberi erőforrásért és kommunikációért felelős alelnöke, Varga Béla szerint a sikeres jövő záloga a kínai nyelvhez való fogékonyság.

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.