Ugrás a tartalomra

A magyarok kétharmada szerint vissza kellene hívni a politikusokat az egyetemi alapítványok éléről

Létrehozva
A magyar lakosság fele a kormányt, harmada az Európai Uniót hibáztatja az alapítványi egyetemek Erasmus-támogatásának felfüggesztéséért – derül ki a 21 Kutatóközpont közvélemény-kutatásából, melyet elsőként a Telex közölt.

Mint írják, az ellenzékiek és a bizonytalanok nagy többsége a kormányt (89 és 59 százalék), míg a fideszes szavazók inkább az EU-t (76 százalék) okolják a források felfüggesztéséért.

Ugyanakkor a magyarok kétharmada (66 százaléka) úgy gondolja, hogy vissza kellene hívni a politikusokat az egyetemek vezető testületeiből. A kormánypártiak mindössze 9 százaléka tartja hibásnak a kormányt az Erasmus-ügyben, de abban a kérdésben már megosztottabbak, hogy hogyan kellene reagálni az uniós intézkedésre: közel ugyanakkora arányban gondolják azt, hogy vissza kellene a politikusokat hívni a vezető testületekből (39 százalék), mint azt, hogy nem (42 százalék). Az ellenzékiek 90-, a pártnélküliek 70 százaléka hívná vissza a politikusokat a kuratóriumokból.

Mint ismert, a Bizottság döntése értelmében nem kaphatnak friss támogatásokat az Európai Unió által finanszírozott Erasmus+ együttműködési és oktatási csereprogramból, valamint a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogramból azok a magyarországi felsőoktatási intézmények, amelyek közérdekű vagyonkezelő alapítványi formában működnek vagy ilyen alapítványok tartanak fenn.

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter Brüsszelben elmondta, hogy a kormány kész jogszabályt módosítani annak érdekében, hogy  a közalapítványi kuratóriumokban megszüntessék az összeférhetetlenséget.

(via 24.hu)

(Külső fotó: Varga Judit igazságügyi miniszter, a Miskolci Egyetem kuratóriumának elnöke, Navracsics Tibor, a Pannon Egyetem kuratóriumának elnöke és Steiner-Isky Annamária, az esemény moderátora a The future is in your hands – Európa jövője a fiatalok kezében címmel rendezett kerekasztal-beszélgetésen az Igazságügyi Minisztérium Könyvtárában 2022. január 17-én – Fotó: Balogh Zoltán / MTI)

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.