Ugrás a tartalomra

Nyolcmilliárdos támogatás a jövő kutatóinak a Debreceni Egyetemen

Létrehozva
Mintegy nyolcmilliárd forintot nyújt a PhD-képzés és a tudományos életpálya támogatására a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány (GTIDEA) és a Debreceni Egyetem - közölte az intézmény sajtóirodája az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a fenntartó alapítvány professzori ösztöndíjat is létrehozott.
Kép
Fotó: Internet Kossa György

A közleményben idézték Kossa Györgyöt, az alapítvány kuratóriumi elnökét, aki kiemelte: a kiválóságokat szeretnék megtalálni és támogatni, ennek érdekében olyan PhD-programot indítanak, amellyel a teljesítmény alapján ösztönzik a fiatalokat, így az intézmény saját maga nevelheti ki a jövő minősített oktatóit. "Ez egy országosan egyedülálló támogatási rendszer és életpályamodell, melynek az a célja, hogy az itt dolgozók és az itt tanulók olyan jövőképpel rendelkezzenek, amellyel beteljesíthetik tudományos tevékenységüket" - mondta.

A nyertes pályázók először havonta 100 ezer forintot, az első vizsgát követően pedig további 110 ezer forintot kaphatnak. Ehhez vállalniuk kell, hogy a Debreceni Egyetemen dolgoznak a jövőben.

Az alapítvány professzori ösztöndíjat is létrehozott az oktatói és a tudományos tevékenység ösztönzésére. Annak legfeljebb harminc, a 70. életévet betöltött, pályafutása végén járó, de az utánpótlás-nevelésben még eredményes szakember lehet részese - közölte a kuratórium elnöke.

Kép
Csernoch László

Csernoch László tudományos rektorhelyettest idézve azt írták, hogy az egyetemi forrásokból nyújtandó új támogatás mintegy 550 PhD-hallgatónak nyújt a képzés első 24 hónapjában havi 65 ezer forint, a második 24 hónapjában havi 75 ezer forint ösztöndíjat. Így összességében az első 24 hónapban nettó 205 ezer, a második 24 hónapban havi 255 ezer forint érhető el, ami tovább növelhető kiválósági ösztöndíjakkal, alkalmi munkavégzéssel az egyetemen.

Kép
Bács Zoltán

Bács Zoltán egyetemi kancellár ismertetése szerint az alapítvány öt év alatt 650 millió forinttal támogatja a professzorokat, a kiválósági PhD-program öt év alatt 500 milliót, az egyetemet érintő kiegészítő hozzájárulás ugyanennyi idő alatt 2,5-3 milliárd forint hozzájárulást jelent, a korábban elindított tudománytámogatási program pedig 4 milliárd forintot tesz ki. Így összességében 7,5-8 milliárd forintos összegről lehet beszélni ötéves ciklusban - írták a közleményben.

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.