Ugrás a tartalomra

Miskolc egyik legmodernebb óvodájában tartottak nyíltnapot

Létrehozva
Azóta felnőtt egykori ovisok, szülők és érdeklődők érkeztek szombat délelőtt a MIÓVI Stadion Sport Tagóvodájába, hogy saját szemükkel is megnézzék a külsőleg, belsőleg megújult és kibővített intézményt.
Kép
Fotók: Horváth Csongor

Szabó Orsolya kislánya 2016-2020. között járt oviba, elmondása szerint gyermeke nagyon szerette az intézményt. A család a Kiliánban él, de fontos szempont volt a választásnál, hogy egy sportóvodáról van szó.

- Emlékszem, hetente többször is jártak a gyermekeink úszni, korcsolyázni. Szerettem volna látni, hogyan újult meg az épület. Elsőre azt tudom mondani, hogy valóban más lett, mint amilyen volt, de szépnek találom - mondta.

Tóth Edina tagóvodavezető tudatta, azért szervezték meg a szombati programot, hogy az egykori óvodások és szüleik, valamint a környéken élők megnézhessék a felújított intézményt. És eljöttek a leendő kiscsoportos gyermekek szülei is, hogy láthassák, hová kerül majd a gyermekük.

Hozzátette, nagy öröm a gyerekek és az óvodapedagógusok számára is, hogy nagyobb most már a hely az épületben, és van végre tornaszobájuk is, amire nagyon vágytak. Bent és az udvaron is új játékeszközök vannak, amit a visszaköltözés után nagy örömmel vettek birtokba az ovisok.

Kép

Ide járt óvodába egyébként Bazin Levente, a körzet önkormányzati képviselője is, aki ellátogatott a szombati nyíltnapra. Azt mondta, az elmúlt időszakban, a felújítás miatt sokat járt az intézményben. Nagyon pozitív fejleménynek nevezte, hogy „Miskolc egyik legkorszerűbb óvodáját” tudták kialakítani a városrészben.

A gyerekek március elején térhettek vissza az óvodába a másfél évig tartó felújítás után. A kibővített épület belső infrastruktúráját átalakították, energetikailag korszerűsítették, és akadálymentesítették az óvodát.

Mindezek mellett csoportbővítés is történt, így az óvodás korú gyermekek nevelése már nem négy, hanem öt csoportban valósulhat meg.

A Stadion Sport Tagóvoda energetikai felújításához azzal a céllal láttak hozzá még 2021 őszén, hogy az épületben tartózkodók hő- és komfortérzetét javítsák, valamint, hogy az energiafelhasználás csökkentésével az üzemeltetési-fenntartási költségek is lejjebb menjenek.

Ennek érdekében az összes belső nyílászárót kicserélték, de – a teljes gépészeti rendszer mellett – az épület padlóburkolatait és falfelületeit is felújították. Továbbá új, zárt rendszerű kétcsöves fűtési rendszerre cserélték a korábbit. Az épület fűtésszabályozását vezeték nélküli kommunikációval működő okos radiátorszelepekkel látták el. Nem utolsósorban a vizesblokkokat is átalakították és felújították.

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.