Ugrás a tartalomra

Támogatják a hátrányos vidékek diákjainak továbbtanulását, segítik a pedagógusok megőrzését

Létrehozva
Három borsodi kistelepülés: Szendrő, Mezőcsát és Göncruszka református általános iskolájával kötött együttműködési keretmegállapodást a Miskolci Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara.
Kép
Forrás: a Miskolci Egyetem Facebook-oldala

Közös cél a társadalmi és szociális szempontból hátrányos helyzetű térségekben a gyermekek továbbtanulási esélyeinek támogatása, összehangolva a régió pedagógus-utánpótlásának a megteremtésével - tájékoztat honlapján a Miskolci Egyetem.

Az együttműködési keretmegállapodás minapi aláírásánál Horváth Zita rektor "szokatlannak" nevezte, hogy egy felsőoktatási intézmény alapfokú általános iskolákkal köt együttműködési megállapodást, de most ezt azzal a felismeréssel tette meg, hogy alapfeladatain túllépve "erőteljesebben támogassa, javítsa azoknak a gyermekeknek a továbbtanulási esélyét, akik a megye társadalmi és szociális szempontból hátrányos vidékein élnek".

- Az intézményünk a térség szellemi központjaként ezzel is szeretné egyértelművé tenni felelősségvállalását azért a régióért, amelynek felemelkedéséért dolgozik - fogalmazott a rektor, aki kijelentette: „feladatunk a térségi igényekre válaszokat adni tudó képzések és kutatások támogatása”.

Illésné Kovács Mária, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar dékánja ezt azzal egészítette ki, hogy a kistelepülések iskoláinak élő kapcsolata a tanárképzéssel esélyt teremt arra, hogy segítse a pedagógusok megőrzését a kistérségekben.

Hangsúlyozta: a kisiskolák nemcsak szakmai gyakorló helyet kínálnak az egyetemi tanárképzésben résztvevő hallgatóknak, hanem lehetőséget adnak módszertani fejlesztésekre, innovatív pedagógiai programok kidolgozására és megvalósítására is.

Palescsák Veronika Mónika, a göncruszkai Talentum Református Tehetséggondozó Általános Iskola intézményvezetője azt emelte ki az együttműködés kapcsán, hogy a gyerekek már kisiskolás korban megismerhetik a továbbtanulási lehetőségeket. A mezőcsáti Dr. Enyedi Andor Református Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde vezetője, Horváth László meglátása szerint az egyetem „ablakot nyit” diákjaik számára a felsőoktatásra, a pedagógusoknak pedig a szakmai megújulásra. A Szendrői Református Általános Iskola és Óvoda kapcsolata a Miskolci Egyetemmel tavaly óta él, akkor robotikai szakköröseik ismerkedtek az egyetemen a programozással, idén tavasszal pedig az egyetem hét kara tartott pályaorientációs napot Szendrőben.

– Azt képviseljük, hogy már általános iskolában segítséget, támogatást kell adnunk a gyerekeknek a majdani pályaválasztásukhoz – mondta Jósvay István igazgató.

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.