A Magyar Táncművészeti Egyetem miskolci tehetségcentruma alsó tagozatos iskolásoknak hirdette meg a felvételit – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Szitt Melinda, az egyetem mesteroktatója. Mint kifejtette, az a céljuk, felkutassák és gondozzák azokat a tehetséges gyerekeket, akik később gazdagíthatják a magyar táncművészetet a klasszikus balett, a néptánc, a modern tánc vagy a színházi tánc területén belül.
Szitt Melinda rámutatott, hogy a felvételi azért szükséges, mert így már előzetesen kiszűrhetők olyan adottságbeli problémák, amelyek megakadályozzák a magasabb fokú klasszikus balett tanulmányokat, illetve a professzionális pályát.
A jelentkezők a felvételin először játékos koordinációs gyakorlatokat hajtottak végre, majd a felvételiztetők a gyerekek született adottságait vizsgálták meg, mint például a testarányokat vagy a hajlékonyságot.
Akiket felvettek, azok elkezdhetik tanulmányaikat az egyetem által meghatározott tananyag alapján Szitt Melinda szakmai felügyeletével. A gyerekek félévente egy bemutató balettóra keretében vizsgát tesznek, majd amikor negyedikesek lesznek, a kihelyezett tehetségcentrumban jelentkezhetnek az egyetem Táncművészképző Intézet és a Koreográfus- és Táncpedagógus-képző Intézetébe. Ennek előnyéről Szitt Melinda azt mondta, hogy a saját, megszokott közegben történő balettóra keretében megtartott felvételi vizsga nem stresszeli feleslegesen a gyerekeket.
Felvételit tartottak az előkészítő balett stúdióba
Kapcsolódó cikkek
Ez is érdekelhet
Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.