Ugrás a tartalomra

Diplomaátadó ünnepségek a Miskolci Egyetemen – mutatjuk, hol nézheti élőben

Létrehozva
A Miskolci Egyetem ünnepi szenátusülések keretében adja át végzős diákjainak a diplomájukat.

A rendezvényeken Tiszteletbeli Doktori Címeket, habilitációs és Ph.D. doktori okleveleket, kari és ipari partnerek által adományozott díjakat, valamint a Hallgatói Önkormányzat kitüntetéseit adják át az egyetem díszaulájában.

Csütörtökön 10 órától a Gazdaságtudományi, valamint az Egészségtudományi Kar diplomáit adják át, az eseményen köszöntőt mond Veresné Somosi Mariann, a Gazdaságtudományi Kar dékánja. Az átadót az intézmény YouTube-csatornáján élőben követhetik.

Szintén csütörtökön, de már délután 2 órától a Műszaki Föld- és Környezettudományi Kar, az Anyag- és Vegyészmérnöki Kar, az Állam- és Jogtudományi Kar, valamint a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar kerül sorra. Itt köszöntőt Bódis László innovációért felelős helyettes államtitkár, valamint Illésné Kovács Mária, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar dékánja mond majd. Ezt is élőben követhetjük, mégpedig ITT.

Pénteken aztán a Gépészmérnöki és Informatikai Kar kerül sorra, ezen a diplomaátadón Siménfalvi Zoltán, a Gépészmérnöki és Informatikai Kar dékánja mond köszöntőt. Az élő közvetítést majd ITT követhetjük nyomon.

 

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.