Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelenlétében írt alá együttműködési szándéknyilatkozatot a Miskolci Egyetem és a University of Thai Chamber of Commerce (UTCC) Bangkokban – olvasható a kedden kiadott sajtóközleményben.
Az együttműködés elsődleges célja a Miskolci Egyetem nemzetközi hallgatói létszámának növelése és a tudományos paletta szélesítése. A felsőoktatási intézmény jelentős számú thaiföldi hallgató érkezésére számít, de a megállapodás a magyar diákok számára is megnyitja a távol-keleti tanulmányok lehetőségét.
A program a gazdaságtudományi területen indul, de a thaiföldi hallgatók körében már most jelentős az érdeklődés a miskolci űrmérnök képzés és egyéb műszaki területek iránt is.
Kovács Helga, a Miskolci Egyetem stratégiai kapcsolatokért felelős rektorhelyettese kiemelte: a partnerség első lépésben a Gazdaságtudományi Kar MBA képzésére fókuszál. A kettős diploma (double degree) program keretében a magyar és thaiföldi hallgatók közös oktatásban részesülnek, és mindkét intézmény oklevelét megszerezhetik.
– Az UTCC egy rendkívül elismert és népszerű intézmény, amely a helyi kamara működtetésében áll, így jól ismeri az ipari igényeket, ez olyan példaértékű működési rend, amelyből mi is sokat tanulhatunk – fogalmazott a rektorhelyettes.
Kiemelte, hogy a közös munka alapja az azonos értékrend, a megállapodás a magyar diákok számára is biztosítja a thaiföldi tapasztalatszerzést.
A hosszú távú thaiföldi jelenlétet és a hallgatók hatékony elérését a helyszínen a Foldana cégcsoport bangkoki irodája támogatja. Az iroda feladata a közvetlen toborzás és a thaiföldi fiatalok tájékoztatása a magyarországi továbbtanulási lehetőségekről.
– Számos országban működnek toborzóirodáink, de általában a külföldi partnerek szervezésében. A Foldanával történő együttműködés egyedülálló a Miskolci Egyetem életében. Ez a struktúra, amikor egy magyar hátterű társaság végzi a külföldi toborzási tevékenységet, egyedi megoldás – fogalmaztak.
Az iroda egyaránt segíti az önköltséges formában jelentkezőket és a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram iránt érdeklődő hallgatókat, új kaput nyitva a délkelet-ázsiai régió és a miskolci campus között.
Balla Róbert, a Foldana cégcsoport ügyvezetője beszámolt arról is, hogy a két egyetem közötti együttműködés aláírásával egyidőben nyitották meg a toborzó irodát Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bangkoki látogatásakor.