Ugrás a tartalomra

„Hat döntő mérkőzés következik”

Létrehozva
A DVTK labdarúgócsapata Kisvárdára látogat az OTP Bank Liga 28. fordulójában szombaton.

Fernando Fernández úgy fogalmazott: hat mérkőzésük van még hátra, úgy tekint erre, mint hat döntőre, amelyek közül most jön az első.

– A Kisvárda jó előjelekkel várhatja a mérkőzést, hiszen legutóbb győzni tudott, ellenben a mi három legutóbbi fordulónk nem sikerült úgy, ahogyan szerettük volna. Kemény és jó meccsre számítok, de ami számomra a legfontosabb, hogy úgy érzem, a csapat készen áll arra, hogy minden tekintetben felvegye a versenyt a hazaiakkal. A játékosok ebben az évben már többször bizonyították, hogy ha mindenki kellően koncentrál, és száz százalékot ad ki magából, akkor bárhol, bárki ellen eredményesek lehetnek – húzta alá.

Ez is érdekelhet

Negyedik a Deboti
SportMiskolcBelföldSzabadidő
A táv Balatonfüred-Alsőörs-Tihany-Balatonfüred volt.
Három városban is fociztak
SportMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Veszprémben, Kaposvárott és Szombathelyen rendezett országos diákolimpiai labdarúgó döntőkön több száz fiatal lépett pályára.
Miskolci nézők is szurkoltak a mieinknek a svájci fővárosban. Fotó: magánarchívum
Osztrák siker Zürichben
Sport
Második mérkőzését is elveszítette a magyar férfi jégkorong válogatott az elit csoportos világbajnokságon.