Ugrás a tartalomra

Elképesztő erejű miskolci csapatmunka!

Létrehozva
Magabiztos győzelmet aratott a MEAFC-Miskolc férfi kosárlabda csapata az NB I/B Piros-csoport play-out első mérkőzésén. Az április 12-én, a Miskolci Egyetem Körcsarnokában lejátszott találkozón a kilenc triplát hintő Thornton mellett öt hazai játékos is eljutott legalább tíz pontig.
Kép

Nem mindennapi tét mellett készültek a csapatok az első mérkőzésre, hiszen a Miskolc-Bonyhád párharc leendő győztese jövőre is a legerősebb gárdákat tömörítő Piros-csoportban folytathatja, míg a vesztes kiesik az egy osztállyal lejjebb sorolt Zöld-csoportba.

A MEAFC-Miskolc gárdája rajt-cél győzelmet aratva, igazi csapatként küzdve megérdemelten nyerte meg a mérkőzést, így 1-0-ra vezet az egyik csapat második sikeréig tartó párharcban. Folytatás kedden, Bonyhádon.

MEAFC-Miskolc - Knipl Kft. Bonyhádi KSE 110-72 (31-11, 33-18, 27-21, 19-22)

Kép

Drahos Gábor: - Az előttünk álló feladatnak az első részét sikerült igazi csapatmunkával teljesíteni. Nagyon komolyan készülünk a második találkozóra is. Gratulálok a csapatnak, hiszem, hogy ugyanezzel a szemlélettel nagyon jó mérkőzést tudunk játszani Bonyhádon is. Annyi háttérinfót még mondanék, hogy én is változtattam a stratégián, és a mérkőzés előtt nem beszélgettem a csapatorvossal. Úgy gondolom, hogy ez is számított a végeredményben és a mutatott játékban is.

Morgen Frigyes: - Gratulálok a Miskolcnak, nagyon jó energiával kezdték a játékot, ami nem mondható el rólunk. Sokkal jobban akartak ma nyerni, mint ahogy mi játszottunk, az első pillanattól kezdve agresszívak voltak, nagyot küzdöttek. A játék minden elemében jobbak voltak, hat játékosuk jutott tíz pont fölé, és a
csapatjátékuk is kifogástalan volt. Az első félidőben Thornton extra dobó formát hozott, ennek is köszönhető volt, hogy hamar kialakult ez a különbség. Őt nem nagyon tudtuk tartani, pedig készültünk belőle, ezen kívül volt huszonöt eladott labdánk, ami szintén magáért beszél, mert ezzel nem lehet szoros mérkőzést játszani. Kedden próbálunk javítani a helyzetünkön.

Ez is érdekelhet

Egri Klaudia (piros-fehérben) jól játszott. Fotó: magánarchívum
Három szettben győztek
SportMiskolc
A diósgyőri piros-fehérek női röplabdázói szombathelyi riválisukat fogadták saját arénájukban és játszmaveszteség nélkül diadalmaskodtak szombaton este.
A diósgyőriek alárendelt szerepet játszottak a kiváló hajdúságiakkal szemben. Fotó: magánarchívum
A debreceniek nem kegyelmeztek
SportMiskolc
Férfi kézilabda NB I/B, 8. forduló.
A miskolciak helytálltak a veretlen fővárosiaknál. Fotó: magánarchívum
Három gólos vereséget szenvedtek a pólósok
SportMiskolc
E.ON férfi vízilabda OB I-es bajnokság, alapszakasz, 1. csoport, 4. forduló.
Képgaléria
DVTK Paks Osztie Tibor
Kicserélt DVTK, győztes csapatra
SportMiskolc
Hazai meccset játszott szombaton a DVTK. A listavezető Paksi FC-t látta vendégül a DVTK.