Ugrás a tartalomra

Újra rangos vízilabdatornáknak ad otthont Miskolctapolca

Létrehozva
Újabb válogatott mérkőzéseken szurkolhatunk a nyár folyamán a Miskolctapolcai Strandfürdőben.

Ezúttal az utánpótlás korosztályok csobbannak majd medencébe: július 22-én az ÖMV Kupa válogatott torna, augusztus 8-án pedig a klubcsapatok számára kiírt MENTO Kupa várja az érdeklődőket.

Miután a korábbi évek során mindig nagyszerű házigazda volt a miskolci klub, a város, újra a gyönyörű környezetben lévő Miskolctapolcai Strandfürdő ad otthont két nyári válogatott vízilabdatornának. Július 22-24. között rendezik meg az ÖMV Kupát, ami a 2003-2004-es korosztály rendkívül erős mezőnyű 4 csapatos erőpróbája.

Kép
Minap-archív fotó: Végh Csaba

Bachner Andrástól, a PannErgy-MVLC sportigazgatójától, szakmai vezetőjétől megtudtuk, a torna gyakorlatilag felér egy mini világbajnoksággal. – A világelit csap itt össze: a magyaroknak meg kell küzdeniük az olaszokkal, a szerbekkel és a horvátokkal – mondta, hozzátéve: hogy a hangulat még jobb legyen, ott lesz legjobbjaink között a miskolci póló rendkívül tehetséges fiatalja, Vismeg Zsombor is.

A válogatottak erőpróbája mellett a miskolci klub is rendez egy tornát a nyári időszakban, klubcsapatok részvételével, szintén erős mezőnnyel. A MENTO Kupa a 2001-es és az ennél fiatalabb korosztályokat érinti, augusztus 8 és 10 között, szintén Miskolctapolcán rendezik meg. A meghívottak között ott van egy nagyon erős szerb csapat, a Vojvodina Novi Sad, a szlovák bajnok Hornets Kosice, valamint a román bajnok Nagyvárad.

Kép

A miskolci utánpótlás így tehát nagyon erős csapatok ellen mérheti le felkészültségét. Ami már csak azért is fontos, mivel a Miskolci Vízilabda Club, tervei szerint, az OB 1/B-ben is indít majd csapatot, ami fiókegyüttesként segítené az utánpótlásból érkező fiatal játékosok és a felnőtt csapat fejlődését is.

Ez is érdekelhet

A Vasas – Kisvárda NB I-es labdarúgó mérkőzés miskolci hármasa (balról jobbra): Balla Levente, Rúsz Márton, Berényi Ákos. Fotó: magánarchívum
Az élvonalban integetett a miskolci dobos
SportMiskolc
Miskolci különlegesség történt az egyik fővárosi focimeccsen.
Velkey volt a mezőny egyik legjobbja. Fotó: MEAFC
Néggyel győztek a Farkasok
SportMiskolc
Kosárlabda: férfi NB I/B, Piros csoport, 3. forduló.
labdarúgás
Szégyellik magukat a közlekedésiek
SportMiskolc
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei II. osztály, Észak csoport, 8. forduló.
Képgaléria
DVTK HUNTHERM - Cegléd
A győzelmet nem kell megmagyarázni
SportMiskolc
Helyenként szenvedett, de diadalmaskodott a diósgyőriek női együttese.