Ugrás a tartalomra

Győzelemmel kezdett Feczkó Tamás

Létrehozva
Az OTP Bank Liga 6. fordulójában egy szöglet után szerzett Dušan Brković-góllal szerzett vezetést a DVTK az első félidőben. A szünet után is rengeteg helyzetet alakított ki a DVTK, de vagy nem céloztak pontosan, vagy a ZTE védői szabálytalankodtak sárga lapot érően, ami miatt két vendégnek is villant a piros lap.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Beregi László

Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 1-0 (1-0)

Feczkó Tamás: - Tökéletes célfutballt játszottunk, ez a győzelem a szívnek, az akaratnak és a szenvedélynek köszönhető. Játékban még van hová továbbfejlődnünk.
Nyugodtabb lettem volna, ha 1-0 után lezárjuk a mérkőzést, de büszke vagyok a játékosokra, hogy csúsztak-másztak, kifutották magukat. Többször kerültünk a védelem mögé, többször alakítottunk ki gólszerzési lehetőséget - mondta a vezetőedző. - Ebből a győzelemből táplálkozhat minden játékos, mert visszaszerezte a csapat az önbizalmát. Örülök, hogy a szurkolókat bele tudtuk hergelni a mérkőzésbe, mert utána ők hergeltek bele minket a győzelembe. Ezek a győzelmek csak együtt sikerülhetnek, mert ne feledjük, az a legfontosabb, hogy minél többször szerezzünk három pontot.

Dobos Barnabás: - Nem vagyok elégedett, hiszen nem szereztünk pontot, pedig rászolgáltunk volna
A mezőnyben hiába játszottunk jól, a helyzetkihasználásunk továbbra sem jó, a befejezéseket is pontosítani kell. A kontrák elleni védekezésben olyan hibákat követtünk el, aminek következtében kipontozódott két játékos. A diósgyőri vezetést követően szerettünk volna egyenlíteni, feltoltuk a védekezésünket, azonban ezen a szinten meg kell oldani a védekezést, közelebb kell állni az ellenfélhez, és akkor nincs vita. Mindenképpen több volt számunkra ebben a mérkőzésben.

Ez is érdekelhet

Nem volt esélyük, simán kikaptak
Sport
Férfi kézilabda NB I/B, 19. forduló: diósgyőri vereség.
Védőjátékuk csődöt mondott
SportMiskolc
Férfi kosárlabda NB I/B, Piros csoport, alapszakasz, 21. forduló.
Jótékonysági SakkParty: huszonnyolcan voltak
SportMiskolc
A DVTK Medicalban szombaton nemes célt szolgáló akciót tartott a Rotary Club Miskolc.
Már huszonegy egyéni bajnoki címnél tart
SportMiskolc
A diósgyőri Kékesi Márton nagyszerűen szerepelt Ausztriában.