Ugrás a tartalomra

Nyit a jég - Itt a korcsolyaszezon!

Létrehozva
Szombattól újra kinyit a közönségkorcsolyázásnak otthont adó népkerti kettes jégpálya.
Kép
Fotó: Beregi László

November 23-án, szombaton rendhagyó megnyitóval indul a jeges szórakozás, a tervek szerint egy hétvégén hat alkalommal. Már a jég is megfelelő, tulajdonképpen minden készen áll a szezonkezdésre. A Városi Szabadidőközpont munkatársai az utolsó simításokat végzik, mielőtt megnyitná a kapuit a nagyközönség előtt a népkerti kettes jégpálya. Bár az időjárás még mindig melegebb a megszokottnál, ami nem igazán kedvez a jégkészítésnek, de most már minden szempontból megfelel a jégminőség és kezdődhetnek a népszerű hétvégi korizások.

A tervek szerint pénteken este egy, szombaton pedig három közönségkorcsolyát rendeznek, 10, 13 és 17 órakor, míg vasárnap délelőtt és délután egyet-egyet – mondta el Egri István, a Miskolc Városi Szabadidőközpont igazgatója. Mint megtudtuk, ebben változás csak olyan indokolt esetben lehetséges, amennyiben olyan mérkőzés szám, illetve verseny van egy hétvégén, amit már esetleg nem tudnak kezelni a jégcsarnokban. Egri István elmondta még, hogy nem kis segítség a sportolóknak a most megnyíló jégfelület, de az említett időpontokban a közönségkorcsolyázásé a főszerep. Innentől kezdve tehát teljes egészében, mindkét jégfelületen elkezdődik a jeges szezon. Ahogyan az már elhangzott, rendhagyó, meglepetés megnyitóval, egészen tavaszig. 

Ez is érdekelhet

Hatgólos pólóvereség
SportMiskolc
Vízilabda, E.ON férfi OB I-es bajnokság, alapszakasz, 1. csoport, 13. forduló.
Lalik Petra harmadik lett
SportMiskolc
52. fedett pályás atlétikai magyar bajnokság és téli dobó bajnokság, Nyíregyháza.
Nem volt esélyük, simán kikaptak
Sport
Férfi kézilabda NB I/B, 19. forduló: diósgyőri vereség.
Védőjátékuk csődöt mondott
SportMiskolc
Férfi kosárlabda NB I/B, Piros csoport, alapszakasz, 21. forduló.